KILENC
Hope
Fordította: Suzy
Nem
alszom jól.
Az
éjszaka nagyrészében fenn vagyok, őrült álmok gyötörnek, a bűntudat, hogy
hazudok Cassie-nek és a számomra fontos embereknek, a hiperaktív tudatossága a
kanapémon alvó – lehúzott redőnyökkel, ha esetleg a nyomozó megpróbálna
képeket készíteni az éjszaka közepén – bűnszexi férfinak, és az igazi
rettegés attól, hogy arra ébredek, alvajárva rávetettem magam és azzal a hülye
arcával csókolózom.
És én nem
fogok a hülye arcával smárolni négyszemközt.
Bármilyen
előforduló csókolózás Kyle és a kémei kedvéért lesz. És egészen biztosan nem
fogom hagyni, hogy Blake O’Dell megint megbizsergessen, vagy bármi más okot
adjak neki, hogy azt gondolja, ez a házasság elég valódi ahhoz, hogy indokolja
a védelmét vagy odaadását.
Bevallom,
őrülten dögös volt hallani a fogadkozását az ellenségeim megsemmisítéséről, de
ugyanakkor ijesztő is.
Nem
vagyok kész arra, hogy bárkinek is a valódi felesége legyek, és nem tudom, hogy
az leszek-e valaha.
Olyan,
mintha abban az ijesztő szállodában nőttem volna fel a Ragyogásból, és
most valaki megkért volna arra, hogy költözzek be egy épületbe, ami pontosan
ugyanúgy néz ki, és be lennék havazódva az életem hátralévő részében.
Jó
lesz, mondják. Ezúttal nincsenek szellemek vagy démonok vagy
vér a liftekben vagy rémisztő ikrek, és határozottan senki sem fog megőrülni és
megpróbálni megölni téged egy baltával.
Valószínűleg
igazuk van, de attól én még nem fogom egyhamar betenni a lábaimat abba a
szállodába.
Talán
soha.
Megkönnyebbülés,
mikor ötkor megszólal az ébresztőm. Most már felkelhetek és eltűnhetek a házból,
és el Blake-től és az ő szupererős feromonjaitól. Azok minden egyes darabja
ugyanolyan erős, mint az én átkozott személyes elektromágneses terem, az,
amelyik rövidre zárja a konyhai rádiót, amikor közel megyek hozzá kávékészítés
közben.
Miután
túl sok kávéfőzőt zártam rövidre, a dugattyúshoz folyamodtam.
Kiiktatnék
minden elektromos dolgot a házból, kivéve, hogy szeretem a zenét. És a
légkondit a nyári forróságban, és a meleg ételt, amit nem nyílt tűzön kell
megcsinálnom, barlangi lány módra.
Blake
botorkál be a konyhába épp, amikor a munkásbakancsomat húzom. Világosbarna haja
kócos, a szemei álmosak, a vállai pedig szélesek. Csupasz mellkasának látványa
és az alkarjain lévő izomkötegek arra késztetik a csiklómat, hogy udvariasan
érdeklődjön arról, miért kellett Blake-nek a kanapén aludnia a múlt éjjel. De
azt mondom neki, hogy hallgasson, és megígérek neki egy nagyon közeli
kirándulást a szexjátékgyárba.
– Üdv,
kis makacs fügekaktuszom – mondja egy laza vigyorral. – Csodásan
nézel ki ma reggel.
– Makacs
fügekaktusz?
– Aha.
Ez egy kedves dolog, amit mondtam rólad. Most neked kell öt kedves dolgot
mondanod rólam, így jól kezdhetjük a házasságunkat.
– Blake.
– A
falaknak is füle van – suttogja egy kacsintással, amitől pocsolyává akarok
gömbölyödni a lábainál, és megkérni, hogy legyen kedves még néhányszor így
kacsintani rám.
Határozottan
nem aludtam eleget az éjjel.
De
igaza van.
Tartozom
neki öt kedves dologgal, mert az én zűröm, amiből kisegít.
– Lehet
most kettő és három később?
– Ahogy
a hölgy óhajtja. – A mosogatóhoz megy, felveszi a kávéfőzőt a benne lévő
régi kávéval, beleszagol, bólint, aztán a pultra teszi, mintha a használt
őrleményből készülne csinálni egy második csészével.
Megrázom
a fejem, elcsendesítem a belső kávésznobságomat, mert bárhogy akar felébredni,
az az ő dolga. – Nagyon jó vagy a kenyérpirítók megjavításában, és szép az
állad.
Összevonja
a szemöldökét. – Szép áll?
– Aha.
Erős, de nem túl erős. Elfogadhatóan hegyes, toka vagy állgödröcske nélkül. Nem
tetszik az állgödröcske, sosem tudhatod, mi veszhet el egy ilyen hasadékban. – Egy
bólintással a csípőmre teszem a kezem, jelezve, hogy a téma lezárva. – Sok
dolgom van ma – beleértve, hogy körbetelefonálok egy jó ügyvédért – szóval
nekem…
– Búcsúcsókot
kell adnod a férjednek? – ajánlja.
Összeszorítom
az ajkaimat. – Kösz nem, Mr. Reggeli Lehelet. Nyilvánvalóan most ébredtél.
Úgy
kuncog, mintha nem esküdt ellenségek lennénk, mintha ez egy normális reggel
lenne számára, és én bepillantást nyerek abba, hogyan látja mindenki más a
városban Blake-et. Az édes, könnyed srácot, akit nem sért meg az ötlet, hogy
esetleg büdös lehet a lehelete, és egyáltalán nem nyűgös amiatt, hogy a kanapén
kell aludnia, és régi kávét iszik a napja kezdéseként.
– Akkor
megkapom a másik három kedves dolgot vacsora közben? – kérdezi.
– Nem
tudok vacsorázni. Bingó este van. Önkéntes vagyok. És mindenki, aki játszik,
idős, szóval vacsoraidőben kezdődik, így mindenki haza tud menni a lefekvés
idejére, nyolcra.
– Nem
beszélgethetünk a bingó alatt?
– Nem,
amikor te vagy a számhúzó. Ez ellenkezik a… Ó! Úgy érted, velem akarsz jönni?
– Természetesen.
Nevetek.
– Á. Nem.
Megint
vigyorog. – Ha igent mondasz, akkor azt beszámítom a velem
kapcsolatos öt kedves dologba.
– Nem.
– Nem jöhet a bingóra.
Ma este
szexi bingó van, és miközben én tökéletesen megvagyok a ténnyel, hogy
egy szexjátékgyár van Happy Cat közepén, és a legtöbb emberrel tudok
beszélgetni a dildókról és a farokgyűrűkről és a síkosítóról, én nem
akarok beszélni erről Blake közelében.
Mert
akkor még inkább elkezdek a szexről gondolkodni – különösen a vele való
szexről –, és ez egy olyan bonyodalom, amire most nincs szükségem az
életemben.
– Oda
megyek én is, ahová te – mondja. – Ezt csinálják a férjek és a
feleségek.
– Kivéve,
hogy neked van egy munkád, és nekem van egy munkám, és a munkáink nincsenek
együtt.
Vállat
von. – Épp ma veszek át egy szőlődarálót. Eljöhetnél megnézni. Nem
mindennap láthatsz ilyet. Mikor van a bingó?
Megállok,
és csak én érzem, vagy a mosolya tényleg egyre szexisebb lesz minden egyes
másodperccel?
– Nem
fontos. Megkérdezem Ryant. Biztos, hogy Cassie-vel fog menni, ugye?
Sóhajtok.
– Nekem…
– Gondoskodnod
kell az állatokról. Igen. Vettem. Legyen jó napod, kicsi sütimorzsám.
Sikerül
kimenekülnöm a házból anélkül, hogy érintkeznénk, ami jó, mert a könnyed
reggeli Blake olyan, mint egy mágnes. A testem hozzá akar tapadni, még akkor
is, ha az agyamban figyelmeztető szirénák harsognak arról, hogy bejut a
fejembe.
Szerencsére
elmélyedek a tucatnyi állatomról való gondoskodásban, etetésben, legeltetésben
és takarításban a négy hektáromon, ahová befogadok mindent a lovakon, kecskéken
és alpakákon át a kutyákig és macskákig, alkalmanként pedig pávát,
vadászgörényt vagy hörcsögöt is.
Chewpaca
és Too-Pac örül, hogy lát, mindkettő a torkuk mélyéből mormog, ahogy a
magasított istállójukból a kapuhoz jönnek, amikor üdvözlöm őket. A szemközt
lévő lovak is hálásak a reggeliért, és hamarosan a védenceim fele már a
legelőkön van, ugrándoznak, legelésznek és élvezik a kora reggelt.
A kecskegidák
megőrülnek, hogy ma reggel megint Chewy-val lógnak, ahogy mindig is, én pedig kerülök
egyet, és játszok a jelenleg a gondozásomban lévő hat kutyával, biztosan
megszeretgetve mindegyiket, mert néha Buddy hagyja, hogy a többi kutya a falka
végére tolja, és én nem akarom, hogy azt gondolja, én sem látom őt.
Ez egy
nehéz munka, de annyira megéri tudni, hogy ezeknek a teremtményeknek
biztonságos otthont biztosítok aggodalom nélkül.
Az
egyetlen bökkenő a reggelben az a pillanat, amikor Blake kijön elbúcsúzni, és
egy cuppanós csókot ad nekem Dean kedvéért.
Elég
sokáig tart ahhoz, hogy megsértse a pávát, és hogy többet akarjak, otthagy
engem a hátát bámulva, buja gondolatokkal tele, ahogy elsétál.
A
fenébe. Hatással van rám. A tudat, hogy ma este bingózik, és nekünk egy jó
előadást kell tartanunk, minden órával egyre nehezebbé válik számomra.
Dean a
maga részéről, nem próbál elrejtőzni, csak ül ott egész nap, engem nézve.
Egyszer
elmegyek mellette, nem sokkal azután, hogy a reggeli önkéteseim elmentek. A
kocsiján kívül egy fakó lila szőnyegen jógázik.
– Reggelt
– szólít meg.
Intek,
aztán bűntudatom van emiatt, mert eszembe jut Blake figyelmeztetése, hogy Dean nem
a barátunk.
Bár
lehetne.
– Délután
van – szólok vissza.
– Hawaiin
nem. Hawaii időámításban vagyok. Majdnem ugyanaz, mint a rendes idő, de úgy
teszek, mintha a tengerparton lennék – vigyorog. – Engedte valaha,
hogy az emberek fizessenek, hogy a lovain lovagoljanak? Egyszer lovagoltam,
gyerekkoromban. Ledobott, de visszaszálltam, mert a szüleim azt mondták, ezt
kell tennem. De ismét ledobott, így úgy döntöttem, valószínűleg a biciklizésnél
kell maradnom.
– Jó
döntés – válaszoltam. – Imádom a lovakat, de elég ijedős lények.
– Hol
van a férje? – kérdezi.
– Öö,
én… nem hiszem, hogy el kellene ezt mondanom – mondom, barátságosan
kuncogok a férfival, aki kémkedik utánam. Nem. Egyáltalán nem furcsa. – Hol
talált magára Kyle?
– Ó,
én és ő régi ismerősök vagyunk – mondja, egyértelműen viccel. – Igazából
csak néhány hete találkoztunk, miközben én valaki másnak kerestem valamit.
Tudja. Egy bizalmas ügyben. De jó srácnak tűnik. Kedvelem. – A
tréningnadrágja hátsó zsebéhez nyúl. – Akar egy kártyát? Arra az esetre,
ha bármilyen nyomozói munkát kell elvégezni?
Megrázom
a fejem. – Nem, köszönöm, de ki kellene tűznie egyet a városi téren lévő
pékségben. Az emberek odamennek mindenféle dolgokat keresni.
Bemegyek
egy rövid szünetre, és felhívom Mr. Ashfordot, aki megerősíti, hogy Kyle
tényleg képes lehet arra, hogy vitassa a házasságom érvényességét Nagyi
vagyonának öröklése miatt. Ugyanakkor kedvesen ajánlott néhány másik ügyvédet,
akik segíthetnek nekem, ha a bíróságra kellene mennünk.
Letéve
látom, hogy hangposta üzenetem van, amiről lemaradtam, míg odakint voltam.
Egy
ismerős számról…
A
fülemhez emelem a kagylót, hogy meghalljam anyám hangját. – Hope.
Párizsból hívlak. Néhány nyugtalanító pletykát hallottam arról, hogy hozzámentél
az egyik faragatlan O’Dellhez, hogy eleget tegyél a nagyanyád
végrendeletének egyik nevetséges záradékának. Ha ez igaz, akkor ez
szégyenletes. Akárhogy is, hívj fel a lehető leghamarabb. Ezt meg kell
oldanunk, mielőtt még rosszabbá válik.
Az egyetlen
fénysugár a szüleimben, akik megbotránkoztak a házasságomon, hogy augusztusig
Európában lesznek. Elmentek, amint a Nagyit eltemették.
Remélhetőleg,
mire visszatérnek, minden megoldódik magától, és bocsánatot kérhetek amiatt,
hogy kínos helyzetbe hoztam őket, és mindannyian továbbléphetünk.
De
komolyan, hála istennek, hogy Európában vannak. Biztosan nem mutatna jól a
bíróságon, ha a saját anyám híresztelné azt, hogy esetleg álházas vagyok.
Leverten
elhalasztom a visszahívását, és kimegyek, hogy találkozzam egy farmerrel,
akinek egy gyomorproblémás tehenet kell visszatelepítenie.
Csak
annyit akarok, hogy Chewpacának jó élete legyen.
Hogy az
összes állatnak jó élete legyen.
Miért
olyan elszánt Kyle, hogy tönkretegye azt a jó dolgot, amit a farmon
létrehoztam?
Kíváncsi
lennék, hogy miért nem támogatnak a szüleim is, de már régen rájöttem, hogy nem
egyezik a véleményünk semmiről, és gyakran azok az emberek hagynak a leginkább
cserben, akiknek a legjobban kellene szeretniük.
Ötig
nem hallottam és nem láttam Blake-et. Dean eltűnt, ami szerintem azt jelenti,
hogy rájött, hol van Blake, és elment kémkedni utána.
Elkezdek
reménykedni abban, hogy eljutok a bingóra a másik felem nélkül, és nem kell
majd aggódnom a feszültség és a furcsaság miatt, hogy nyilvánosan házasnak
tettetem magam.
Befejezem
a dolgomat és bemegyek, de amikor harminc perccel később egy szál törölközőben
kilépek a fürdőszobámból egy kellemes forró zuhany után, egy férfi van a
hálószobámban.
A
sikoly közepén leállítom magam, mert a férfi a férjem.
Technikailag.
Piszkos
farmerben van és munkásbakancsban, és éppen áthúzza a fején a pólóját. Sárfolt
van az állán, és ugyanolyan gazdálkodó barnasága van, mint nekem, aminek nem
kellene vonzónak lennie, csakhogy nagyon az, amikor azokon a bicepszeken
vannak, amikbe úgy akarok beleharapni, mint egy triplacsokis torta utolsó
szeletébe.
– Mit
csinálsz? – krákogok.
– Bingó
idő. Zuhanyoznom kell. – Lehúzza a nadrágját, és uram irgalmazz, a
szentségit és adj erőt, mert a fekete bokszeralsós Blake O’Dellt vasba kéne
önteni és a férfitökéletesség mintapéldányaként kiállítani a város főterére,
hogy a nők mindenhol megcsodálhassák.
Bár egy
ivókutat is telepíteni kellene mellé, hogy segítséget nyújtson az ájulásokhoz.
– Van
egy zuhanyozó a folyosó végén a vendégfürdőben – erőltetem ki a száraz
nyelvemmel.
A
tekintete a törölközőmre téved, és elsötétülnek a zöld szemei. – Biztos,
hogy van.
A
szekrény felé araszolok, ami nem elég nagy ahhoz, hogy elbújjak benne. – Akkor
te csak folytasd… Ott. Míg én elvégzem itt… a dolgom.
– Dolgod,
hm? – Hümmög, a nyelve hegye kicsúszik, hogy végigsimítsa az ajkait. – Szóval
azt akarod, hogy bemenjek a zuhany alá, és az összes olyan dologra
gondoljak, amit itt csinálsz egyedül?
– Felöltözöm.
– Az arcom felforrósodik, ahogy sziszegve hozzáteszem – Nem magamhoz
nyúlok.
– Hé.
Nem ítélkezem. – Vállat von. – És nem kell magadhoz nyúlnod. Ahelyett
én is hozzád nyúlhatok. Úgy értem, meztelen vagy. Én majdnem meztelen. Jelen
állás szerint a szex egy kölcsönösen élvezetesebb lehetőségnek tűnik, igaz?
A
szavainak nincs éle.
Helyesbítés:
a szavainak nincs csábító éle.
De
vannak füstös élek és megnyerő élek és nekem nagyon, nagyon erősen kell
koncentrálni, hogy eszembe jusson, miért rossz ötlet a szex Blake-kel.
Tulajdonképpen,
még azon küzdök, hogy felhozzam a Miért Nem Kefél Hope Blake-kel listámat,
amikor vigyorogva elhalad mellettem, és bemegy a fürdőszobába. – Jól van,
legyen. De ne menj el nélkülem, feleségecském. Vagy el kell mennem érted a
bingóra és nyilvánosan elfenekelni.
Két
nappal ezelőtt nem tudott volna olyat mondani, ami ne ingerelt volna halálra.
Ma már
nem tud olyat mondani, ami nem pörgeti fel a motoromat és aztán mást is. Aah,
el kell tűntetnem innen, mielőtt késő lesz. De nem tudom.
Az
alpaka.
Chewy-ért
teszem ezt, mert ő édes és ártatlan, és megérdemel egy jó életet.
Magamra
dobálom a ruhákat amilyen gyorsan csak tudom, és visszavonulok a nappaliba,
ahol kikukucskálok a redőnyön át, és megerősítem, hogy igen, Dean visszatért.
Felállított
egy teleszkópot, ami egy kicsit furi, mert a nap még néhány óráig nem fog
lemenni, és ha ez egy olyan teleobjektív lenne, amit azért terveztek, hogy
egészen a házba lásson, valamelyik részének tényleg a ház felé kéne
néznie, de nem így van.
Talán
Blake és én meg tudjuk csinálni.
Ki
tudta, hogy Kyle egy alkalmatlan magándetektívet bérel fel, akit jobban érdekel
a jóga gyakorlása és a csillagnézés, mint a kőkemény kémkedés.
– Kész
vagy, pufimaci? – Blake az ajtónak támaszkodik. Mindig támaszkodik. Olyan
lazán. A világon semmi gondja. – Nem akarunk B-4-ezni a bingóra. Érted?
B-4-ezni? Béérkezni?
– Ez
a világ legrosszabb vicce – mondom neki, de mosolygok.
A
homlokát ráncolja. – Várj csak. Van itt valami neked…
Az
arcom felé nyúl. Biztosra veszem, hogy valami koszt fog letörölni, amit
kihagytam zuhanyzás közben. Ehelyett egy egész testre kiterjedő csókot ad.
Azt a
fajtát, ahol a combjai az enyéimhez simulnak, a hasunk összepréselődik, és az
ajkai olyan intenzitással követelik a számat, hogy idebent akarok maradni és
tálcán felkínálni neki az egész testem. Köretekkel. És díszítéssel.
Megcsókol,
és úgy érzem, annyira…
Annyira…
Megérdemlem.
Megérdemlem
egy gyönyörű férfi idejét, figyelmét és teljes összpontosítását.
Tudom,
hogy nem én vagyok a világon a kedvenc embere, és valószínűleg még jobban fog
utálni, mielőtt a kamu házasságunk véget ér. De még mindig azt az érzést kelti
bennem, hogy valami nagyon-is-jó dolgot csinálok.
Mintha
talán rendben lenne az, hogy kicsit zavarodott vagyok, amikor az érzésekről van
szó. De attól még mindig nő vagyok, akivel egyébként szívesen töltene több
időt.
Vagy
lehet, hogy ez csak vágy, és mindkettőnket elragad a hév.
Az
ujjaival a hajamba túr, és mélyebben belehajol a csókba, miközben én annak
előnyeiről vitatkozom, hogy ragaszkodom-e az elhatározásom utolsó darabjaihoz.
Egyébként mi olyan nagyszerű az elhatározásban? Ez nem csak egy másik mód arra,
hogy elmondhasd, túl makacs vagy ahhoz, hogy meggondold magad?
Nem
tudom. Olyan nehéz tisztán gondolkodni, amikor a keze és a szája rajtam van.
Szappan és napfény illata van és desszert íze, és én nagyjából már eldöntöttem,
hogy jöhet a desszert vacsorára, és beteget jelentek a bingó estre.
De
mielőtt bevallanám a gyengeségem, elhúzódik.
– Na
– mondja azon a füstös, fülledt, bűnös hangján. – Most friss
házasnak nézel ki. – Ahogy az ajtó felé indul, megcsapja a fenekem, amitől
megnyikkanok. – Gyerünk, fahéjas tekercs. Várnak az öregek.
TÍZ
Hope
Fordította: SkyBright
Még
mindig újra és újra lejátszódik a fejemben az a csók, amikor Blake leparkol a
teherautójával a Happy Cat közösségi központ előtt. Általában a bingó a
nyugdíjas központban szokott lenni, de amikor a Sunshine Toys bejelentette,
hogy ők szponzorálják a heti nyereményeket, a város hölgyei megőrültek, hogy
lefoglalják a helyüket, így a bingót egy nagyobb helyre költöztették.
Még ki
sem szálltunk a kocsiból, amikor máris elkezdődött a visítás.
– Az
ifjú házasok!
– Ó,
Istenem, biztos nagyon jó lehet az ágyban.
– Pszt!
Ha a kocsiban akarnak egy gyors menetet, hagyd őket.
– Anya, nem fogunk nyilvánosan szexelni – mondja
Blake az utóbbinak.
Minnie
O'Dell rávigyorog, miközben ölelésbe fojt. – Pedig kellene. Apád és én
régen...
– Anya,
ez undorító!
– Tudom, hogy ezt csak az én kedvemért mondja. – kuncog
a nő. – És Isten hozott a családban, Hope. Annyira örülünk, hogy te voltál
az. És meg kell terveznünk egy fogadást. Három fiam, boldog házasságban.
Annyira izgatott vagyok. Annyira
izgatott vagyok.
Mindkettőnkbe
belekarol a karjaival, és bevezet minket az egy emeletes épületbe. A cipőm
nyikorog a vinil csempén, de a zajt gyorsan elnyomja a zihálás, majd a taps.
– Bocsánat – tátogja
Blake az anyja feje fölött, és a legkevésbé sem tűnik sajnálkozónak.
A
tegnapi süteményes, madaras nő éppen egy lapos tortát csúsztat ki egy dobozból
az egyik oldalsó asztalon, és magában motyog, a sorban pedig nyugdíjasok
állnak, akik a papír bingó kártyákat várják és, hogy pöttyöket rakhassanak
rájuk.
– Mennem kell… – kezdem, de mielőtt
befejezhetném az önkéntes szolgálatra
való bejelentkezést, Ruthie May és az unokája, Emma June is megtalálnak
minket.
– Hope! Blake! Eljöttetek! Hát itt vagytok!
Foglaltunk neked egy helyet az asztalunknál.
– Mi
nem játszunk, mi dolgozunk. – mondom.
Ruthie
May a nyelvét csattogtatja. – Az esküvőd hetében nem önkénteskedsz! A
szerencse veletek van. Gyertek! Üljetek le! Már vettünk neked kártyát.
– Megoldjuk, Hope – hívja fel rá Ryan a
figyelmét. Blake legidősebb bátyja nappal tűzoltó, de ma este egy bingó
kötényben van, egyik zsebébe a pecséteket dugva, a másikba pedig az esti
nyereményeket. – Ülj le és játssz! – Előhúz egy hatalmas lila dildót.
– Ha szerencséd van, talán hazaviheted ezt a kiskutyát. Mivel tudom, hogy
mi mással alszol még.
Rákacsint,
és Blake odadob neki egy pecsétet. – Nagyon vicces, öregem.
Hárman
a rendszeresen ide járó idősek közül az egyik, Palm Springs-i ingben és hozzá
illő pasztell színű nadrágban a nő szól oda nekünk. – Most ti jöttök a
sorban. – mondja Greta.
– Ma este azt érzem, hogy szerencse veled van – teszi
hozzá Eunice.
– Csak a gázosodást érzi – mondja Phoebe
Eunice-nak. – De Olivia ma megcsinálta a csillagtérképemet, és azt mondta,
hogy veszíteni fogok az ifjú házasok ellen, úgyhogy hagyom, hogy úgy tegyél,
mintha a gázok szerencse érzése lenne. De ha megnyered azt a vibrátort, meg
kell ígérned, hogy nekem adod.
A sütisasztaltól
nyögés hallatszik, és a tündérasszony belerúg az egyik lábába. Még mindig nem
találkoztam vele, és ezt helyre kell hoznom, de nem úgy néz ki, mint akinek a
legjobb napja van, és Olivia odasiklik, hogy segítsen.
– Csak úgy el kellett
törnöd, nem igaz? – mondja a cukrász a tortának.
– Ez aztán a szerencse. – Dean a nő mellé
csúszik, és lefelé irányítja a kameráját. – Rossz ómen azoknak az ifjú
házasoknak, ha engem kérdezel. Dean vagyok. Ismered őket?
A nő megfordul,
és Cassie felé emeli a kezét. – Megpróbáltam, tényleg megpróbáltam. Nagyon
sajnálom. De ettől még biztos jó íze lesz, és amint visszaérek a gépemhez,
visszaadom a pénzed. A repedt süteményt a ház állja!
Anélkül,
hogy válaszolna Deannek, kisurran a szobából.– Ismered ezt a kettőt? – Dean
most Cassie felé fordulva teszi fel a kérdést, aki egy Oliviáéhoz hasonló
hordozókendőt visel, bár az övében nem baba, hanem süni van. Olivia biztos úgy
döntött, hogy a Princess és Duchess megérdemelnek egy bulis estét.
Mindkét
süni felháborodottan visít Dean kérdésére, Cassie pedig eltűnődő pillantást vet rá.
Princess
és Duchess talán a legimádnivalóbb sünök, akiket valaha láttam, és megnyerték a
gazdi lottót, amikor Oliviát kapták. Nagyon népszerűek a bingó esteken – az
idősek imádnak nekik gügyögni, majdnem annyira, mint amennyire ők szeretnek
Clover Dawn körül legyeskedni, most, hogy itt van. Szegény Olivia úgy tűnik,
hogy örökké terhes lesz.
Nem
mintha panaszkodna.
Úgy
tűnt, hogy minden percét szereti, de aztán Olivia is találna valami szerethetőt
abban, hogy egy igluban kell élnie egy extra büdös papírgyár előtt.
Greta
rávillant Deanre egy mosolyt, és lelök egy székbe. – Kíváncsi vén borz.
– Megpróbálja átvenni a szerepemet – teszi
hozzá Ruthie May szipogva.
– Nagymama! – Emma June az ölelésébe fojtja.
– Tudod, hogy ez soha nem fog megtörténni.
Blake
mély levegőt vesz, ahogy lecsüccsen a mellettem lévő székre, és átkarolja a
vállamat. – Semmi sem jobb, mint a bingó est Happy Catben. Érzed ezt az
illatot? Ez az elszántság, a rivalizálás, a pecsétek és a Ben-Gay szaga.
Vetek
egy pillantást rá, és nem tehetek róla.
Megpukkadok
a nevetéstől.
Elvigyorodik.
És így kell kinéznie egy boldog házaspárnak.
Furcsa.
Olyan normálisnak tűnik.
És
boldognak.
– Láttad? – kérdezi Eunice. – Vettünk
nektek egy esküvői tortát. Nem tudtuk, hogy itt leszel-e, vagy otthon fogod-e
csinálni a vízszintes mambát, de megettük volna a tortát veled vagy nélküled.
Ki ne szeretné a tortát?
– Én szeretem a tortát – mondja Blake. Dean
közelebb hajol hozzánk, és az álférjem hozzáteszi: – Majdnem annyira, mint
amennyire szeretem Hope-ot és az összes állatát.
– Emberek! Foglalják el a helyeiket! A számok
mindjárt jönnek! – kiabál Cassie.
Őrült
rohanás indul a helyekért. Egy öreg fickó nekimegy Ryannek, hogy az utolsó
pecséthez jusson, valaki pedig szarházinak nevez valakit, aki le akar ülni oda,
ahová ő.
– Látod ezt? – Blake közelebb hajol, engem
pedig megcsap a tiszta illata, és újabb lehetőséget kapok, hogy bámuljam a
szexi kezét, ahogy a bingó kártyáim fölé helyezi. – Ez a mi jövőnk, bébi.
Alig várom.
– Csak nyugodtan, fiatalember – mondja neki
Phoebe. – Előbb szülj néhány tucat gyereket.
– Nekünk már vannak kecske bébijeink – mondom
neki.
– Hmm. Jó kezdet, de semmi sem szilárdít meg egy
házasságot jobban, mint a hajnali háromkor kilövellt babakaki.
– Még gyakorolunk – mondja Blake egy
kacsintással.
A napellenzős
brigád mindhárom tagja legyezőt tart.
– Én is az tenném, ha hozzád lennék kötve – mondja
Eunice.
– Mm-hmm
– ért egyet a másik kettő.
– Az én fiamhoz beszélsz. A felesége előtt – figyelmezteti
Minnie O'Dell, aki a szomszéd asztalnál ül.
– Gondolod, hogy Tucker valaha is megkéri a
kezem? – kérdezi Emma June sóhajtva Ruthie Mayt.
– Édesem, tudom, mit látsz ebben a fiúban, de nem
elég okos ahhoz, hogy gyűrűt vegyen.
– A zöld kártyákkal kezdünk – kiáltja
Cassie, és a terem elcsendesedik, miközben mindannyian a kártyáink fölé
hajolunk.
– Szent szar, van vagy nyolc ilyenünk – motyogja
Blake.
– Fejenként – értek egyet. – Nem
jöhetsz Happy Catbe úgy, hogy nem játszol a Happy Cat bingón.
– Általában tizenhatot szoktam egyedül játszani – mondja
Greta duzzogva. – De nem engedték, mert ma este olyan sokan vannak itt.
– Szóval ti ketten még sosem bingóztatok együtt? – kérdezi
Dean. – Érdekes.
– Bungee jumpingolni vagy tehén lovagolni sem
voltunk még együtt, ha esetleg jegyzetelnél – feleli Blake. – Az jövő
héten lesz.
Majdnem
megbökdösöm, de boldog ifjú házasokat játszunk. – Alig várom, édes macikám.
– B–négy! – kiált Cassie a szuszogó sündisznók
segítségével.
– És
utána![1]
– mondja kórusban az egész szoba.
Nekem
már körbe-körbe kellene járkálnom Ryannel, Jace-szel és Oliviával – és
persze a babával –, hogy meggyőződjek róla, hogy senkinek sem fogyott ki a
tintája a tollból, vagy hogy egy törülközővel ugorjak be, ha valaki leönti a
kártyákat itallal, vagy hogy George Cooney-t lekergessem a torta asztalról,
mivel a kukapanda épp most mászott fel a tetejére, és úgy tűnik, készen áll
arra, hogy belevesse magát.
George-ot
gyakran lehet látni a városban, de még sosem láttam őt a bingónál.
– Említette Ryan, hogy George Cooney jobban érzi-e
magát ma? – kérdezem Blakettől, miközben Ryan felkapja a hatalmas állatot
a torta asztalról, és az ajtóhoz viszi.
George
csicsereg.
– Csitt, te nagyra nőtt kukapanda. Nem esszük meg
mások esküvői tortáját – szidja Ryan.
– Csak azt mondta, hogy büfizik – válaszolja
Blake. – Miért?
– Cassie azt mondta, hogy tegnap túl sok
mogyoróvajat evett. Aggódtunk.
– Ah.
Biztos vagyok benne, hogy túlélte.
– Pszt!
– sziszegi ránk a napellenzős brigád.
– G-negyvenhét!
– mondja Cassie.
A zöld,
a piros, a sárga és a lila lapokon is sikerül veszítenünk. Gordon nyer egy
Sunshine Toys kezdőcsomagot, amelyben egy dildó, egy vibrátor, anális gyöngyök
és síkosító van. Eunice egy hónapnyi játék előfizetést nyer. Mrs. O'Dell nyer
egy síkosító mintacsomagot és egy ajándékutalványt egy atlantai fehérnemű
boltba.
És
miközben ott ülök a barátaimmal, és bingót játszom, hogy szexjátékokat nyerjek,
kezdek ellazulni, és új fázisba ér Blake-kel a “ kapcsolatunk”.
Odanyúl,
hogy megjelöljön egy O-hatvankilencet, amit kihagytam. Az orrához nyomom a
piros pálcikámat, és hamarosan mindketten nevetünk, és úgy viselkedünk, mint a
tinédzserek, miközben megpróbálja visszaadni nekem.
De nem
ez a végső célja.
Ó,
dehogyis.
A férfi
kicselez a pecséttel, és egy lopakodó csóktámadással kap el, miközben valaki a
szoba túloldalán hangosan kiabálja, hogy Bingo!
– Hmm. – motyogja Dean a mögöttünk lévő
asztalról. – Ez nehezebb lesz, mint ahogy Kyle mondta.
Megcsináljuk!
Eladjuk
a házasságunkat.
Ez,
mint minden más, igazi mosolyt csal az arcomra.
– Kék kártyák, emberek! A fődíj ideje! – kiáltja
Cassie.
Ryan a
terem elejére lép, és Vanna White-stílusban[2]
bemutatja a lila dildót.
– Valaki ma este nagyon szerencsésen megy haza – mondja Ruthie May. – Ez a
legnépszerűbb vibráló dildónk. Tényleg ki tud oldani néhány görcsöt, ha érted,
mire gondolok.
– Ez
a kedvencem – ért egyet Emma June.
– Egyszer kipróbáltam, és túlmelegedett tőle a
puncim – mondja Phoebe. Ő a legkisebb a csapatból – nem több, mint
152 cm magas, talán kilencvenöt kiló – és mosolyráncok láthatóak tündéri
arcán.
Ruthie
May zihál. – Ööö, azt nem szabadna csinálnia. Még mindig megvan? A
labortechnikusainknak talán meg kellene nézniük.
– Nem a vibrátor hibája volt. A sütőm fölött
tároltam. Egész nap sütöttem hálaadáskor. Mire végre mindenki elment, már
készen álltam a stresszoldásra. De a sütő még mindig be volt kapcsolva, így az
a szarházi körülbelül száznegyven fokos volt, amikor feldugtam a jó öreg
sütemény kosárba.
Most mindannyian felhördülünk.
És ő
vigyorog. – Csak vicceltem. Nem vagyok egy dildós lány, soha nem is voltam
az. Nem bírják el ezt a sok szexiséget.
– I-tizenhét – kiáltja Cassie, és
mindannyian fellélegzünk, és visszairányítjuk figyelmünket a bingókártyáinkra.
Blake
szórakozottan végigsimít a hüvelykujjával a karomon, közvetlenül az ingem ujja
alatt, és igazából nem vagyok benne biztos, hogy szórakozottságában csinálta-e.
Mert csillog a szeme, és nem kérte, hogy mondjak még három szépet róla, bár
tudom, hogy nem felejtette el.
Sose
felejt.
Blake
mindenre emlékszik, és ez az egyik dolog, amit nagyon szeretek benne, bár ezt
még nem vagyok kész bevallani.
– Ügyesen fogod azt a pecsétet – mondom neki
és, három ujjamat felemelem.
– Mrs. O'Dell, maga meglep engem – motyogja.
Lenyúlok,
és megszorítom az izmos combját, mert ott van, és állítólag boldog házaspárt
játszunk, és tényleg szeretem
megérinteni.
Itt
megérinthetem őt.
Nyilvánosan.
Közel
sem olyan veszélyes, mintha négyszemközt érinteném meg.
És ez a
fajta játék is egy életen át tart.
Mivel
ez a fődíj, az egész kártyát ki kell
töltenünk, ahelyett, hogy csak egy sort kapnánk.
Ami azt
jelenti, hogy a világ összes ideje megvan arra, hogy közelebb hajoljak. Hagyom
magam átadni a fantáziámnak, hogy valóban mi lehetnénk az a pár, akik egyforma ingben bingóznak Blake
testvéreivel és azok feleségeivel, miközben arról beszélgetünk, hogy milyen új
szexjátékok vannak a gyárban.
Álmélkodva
sóhajtok fel, amikor Blake felkiált: – Bingo!
– Egy nagy lila dildót az ifjú párnak! – Cassie
felkiált. – Gyertek fel ide, őrült gyerekek, és mutassátok meg, mit
nyertetek!
– Ha az ifjú házasoknak vibrátorra van szükségük,
akkor valamit rosszul csinálnak – kiabálja Carl.
– Ha nincs szükségük vibrátorra, akkor mit
keresnek itt? – kiabál vissza Greta.
Blake
és én egymásra bámulunk, majd egy pillanattal később mindketten úgy nevetünk,
hogy könnybe lábad a szemem.
Egy
dildó. És nem is akármilyen dildó.
Mi
vagyunk az ifjú házasok, akik megnyertünk egy dildót, így minden dildó
elfogyott.
Mintha tudták volna, hogy szükségem van
valamire, ami elveszi a kedvemet attól, hogy lefeküdjek Blake-kel, még akkor
is, ha mindenki nevet és gúnyolódik rajtunk, és úgy kezeli ezt az egészet, mint
egy nagy, öreg leánybúcsút.
– Talán ha szerencséd van, Hope megmutatja,
hogyan használja – mondja Ryan kacsintva, amikor a terem elejére megyünk,
hogy átvegyük Blake nyereményét.
– És most torta! – kiált fel Cassie, és
átverekszi magát a tömegen a sünökkel, hogy gratuláljon nekünk. – Előbb a
torta, aztán a dildóval való
szórakozás.
– Négyszemközt – teszi hozzá Olivia,
miközben ő, Jace és a baba is csatlakozik a hozzánk. – Úgy tűnik, vannak
törvények a nyilvános meztelenkedésre. Buta törvények. De mégis törvények.
Rám
mosolyog, én pedig szorosan átölelem, majd Cassie-t is magamhoz húzom.
Lehet,
hogy nem sokat tudok a házasságról, de ezek a nők megtanítottak mindenre, amit
a családról és a közösségről tudok.
Átpillantok
a válluk felett, és látom, hogy Blake olyan lágy arckifejezéssel figyel engem,
amitől a szívem jó értelemben, de megfájdul. Talán, ő is tud nekem tanítani
valamit.
Köszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlés❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlés