9.-10. Fejezet

 

KILENC

 

 

Hope

 



 

Fordította: Suzy

 

 

Nem alszom jól.

Az éjszaka nagyrészében fenn vagyok, őrült álmok gyötörnek, a bűntudat, hogy hazudok Cassie-nek és a számomra fontos embereknek, a hiperaktív tudatossága a kanapémon alvó – lehúzott redőnyökkel, ha esetleg a nyomozó megpróbálna képeket készíteni az éjszaka közepén – bűnszexi férfinak, és az igazi rettegés attól, hogy arra ébredek, alvajárva rávetettem magam és azzal a hülye arcával csókolózom.

És én nem fogok a hülye arcával smárolni négyszemközt.

Bármilyen előforduló csókolózás Kyle és a kémei kedvéért lesz. És egészen biztosan nem fogom hagyni, hogy Blake O’Dell megint megbizsergessen, vagy bármi más okot adjak neki, hogy azt gondolja, ez a házasság elég valódi ahhoz, hogy indokolja a védelmét vagy odaadását.

Bevallom, őrülten dögös volt hallani a fogadkozását az ellenségeim megsemmisítéséről, de ugyanakkor ijesztő is.

Nem vagyok kész arra, hogy bárkinek is a valódi felesége legyek, és nem tudom, hogy az leszek-e valaha.

Olyan, mintha abban az ijesztő szállodában nőttem volna fel a Ragyogásból, és most valaki megkért volna arra, hogy költözzek be egy épületbe, ami pontosan ugyanúgy néz ki, és be lennék havazódva az életem hátralévő részében.

Jó lesz, mondják. Ezúttal nincsenek szellemek vagy démonok vagy vér a liftekben vagy rémisztő ikrek, és határozottan senki sem fog megőrülni és megpróbálni megölni téged egy baltával.

Valószínűleg igazuk van, de attól én még nem fogom egyhamar betenni a lábaimat abba a szállodába.

Talán soha.

Megkönnyebbülés, mikor ötkor megszólal az ébresztőm. Most már felkelhetek és eltűnhetek a házból, és el Blake-től és az ő szupererős feromonjaitól. Azok minden egyes darabja ugyanolyan erős, mint az én átkozott személyes elektromágneses terem, az, amelyik rövidre zárja a konyhai rádiót, amikor közel megyek hozzá kávékészítés közben.

Miután túl sok kávéfőzőt zártam rövidre, a dugattyúshoz folyamodtam.

Kiiktatnék minden elektromos dolgot a házból, kivéve, hogy szeretem a zenét. És a légkondit a nyári forróságban, és a meleg ételt, amit nem nyílt tűzön kell megcsinálnom, barlangi lány módra.

Blake botorkál be a konyhába épp, amikor a munkásbakancsomat húzom. Világosbarna haja kócos, a szemei álmosak, a vállai pedig szélesek. Csupasz mellkasának látványa és az alkarjain lévő izomkötegek arra késztetik a csiklómat, hogy udvariasan érdeklődjön arról, miért kellett Blake-nek a kanapén aludnia a múlt éjjel. De azt mondom neki, hogy hallgasson, és megígérek neki egy nagyon közeli kirándulást a szexjátékgyárba.

– Üdv, kis makacs fügekaktuszom – mondja egy laza vigyorral. – Csodásan nézel ki ma reggel.

– Makacs fügekaktusz?

– Aha. Ez egy kedves dolog, amit mondtam rólad. Most neked kell öt kedves dolgot mondanod rólam, így jól kezdhetjük a házasságunkat.

– Blake.

– A falaknak is füle van – suttogja egy kacsintással, amitől pocsolyává akarok gömbölyödni a lábainál, és megkérni, hogy legyen kedves még néhányszor így kacsintani rám.

Határozottan nem aludtam eleget az éjjel.

De igaza van.

Tartozom neki öt kedves dologgal, mert az én zűröm, amiből kisegít.

– Lehet most kettő és három később?

– Ahogy a hölgy óhajtja. – A mosogatóhoz megy, felveszi a kávéfőzőt a benne lévő régi kávéval, beleszagol, bólint, aztán a pultra teszi, mintha a használt őrleményből készülne csinálni egy második csészével.

Megrázom a fejem, elcsendesítem a belső kávésznobságomat, mert bárhogy akar felébredni, az az ő dolga. – Nagyon jó vagy a kenyérpirítók megjavításában, és szép az állad.

Összevonja a szemöldökét. – Szép áll?

– Aha. Erős, de nem túl erős. Elfogadhatóan hegyes, toka vagy állgödröcske nélkül. Nem tetszik az állgödröcske, sosem tudhatod, mi veszhet el egy ilyen hasadékban. – Egy bólintással a csípőmre teszem a kezem, jelezve, hogy a téma lezárva. – Sok dolgom van ma – beleértve, hogy körbetelefonálok egy jó ügyvédért – szóval nekem…

– Búcsúcsókot kell adnod a férjednek? – ajánlja.

Összeszorítom az ajkaimat. – Kösz nem, Mr. Reggeli Lehelet. Nyilvánvalóan most ébredtél.

Úgy kuncog, mintha nem esküdt ellenségek lennénk, mintha ez egy normális reggel lenne számára, és én bepillantást nyerek abba, hogyan látja mindenki más a városban Blake-et. Az édes, könnyed srácot, akit nem sért meg az ötlet, hogy esetleg büdös lehet a lehelete, és egyáltalán nem nyűgös amiatt, hogy a kanapén kell aludnia, és régi kávét iszik a napja kezdéseként.

– Akkor megkapom a másik három kedves dolgot vacsora közben? – kérdezi.

– Nem tudok vacsorázni. Bingó este van. Önkéntes vagyok. És mindenki, aki játszik, idős, szóval vacsoraidőben kezdődik, így mindenki haza tud menni a lefekvés idejére, nyolcra.

– Nem beszélgethetünk a bingó alatt?

– Nem, amikor te vagy a számhúzó. Ez ellenkezik a… Ó! Úgy érted, velem akarsz jönni?

– Természetesen.

Nevetek. – Á. Nem.

Megint vigyorog. – Ha igent mondasz, akkor azt beszámítom a velem kapcsolatos öt kedves dologba.

– Nem. – Nem jöhet a bingóra.

Ma este szexi bingó van, és miközben én tökéletesen megvagyok a ténnyel, hogy egy szexjátékgyár van Happy Cat közepén, és a legtöbb emberrel tudok beszélgetni a dildókról és a farokgyűrűkről és a síkosítóról, én nem akarok beszélni erről Blake közelében.

Mert akkor még inkább elkezdek a szexről gondolkodni – különösen a vele való szexről –, és ez egy olyan bonyodalom, amire most nincs szükségem az életemben.

– Oda megyek én is, ahová te – mondja. – Ezt csinálják a férjek és a feleségek.

– Kivéve, hogy neked van egy munkád, és nekem van egy munkám, és a munkáink nincsenek együtt.

Vállat von. – Épp ma veszek át egy szőlődarálót. Eljöhetnél megnézni. Nem mindennap láthatsz ilyet. Mikor van a bingó?

Megállok, és csak én érzem, vagy a mosolya tényleg egyre szexisebb lesz minden egyes másodperccel?

– Nem fontos. Megkérdezem Ryant. Biztos, hogy Cassie-vel fog menni, ugye?

Sóhajtok. – Nekem…

– Gondoskodnod kell az állatokról. Igen. Vettem. Legyen jó napod, kicsi sütimorzsám.

Sikerül kimenekülnöm a házból anélkül, hogy érintkeznénk, ami jó, mert a könnyed reggeli Blake olyan, mint egy mágnes. A testem hozzá akar tapadni, még akkor is, ha az agyamban figyelmeztető szirénák harsognak arról, hogy bejut a fejembe.

Szerencsére elmélyedek a tucatnyi állatomról való gondoskodásban, etetésben, legeltetésben és takarításban a négy hektáromon, ahová befogadok mindent a lovakon, kecskéken és alpakákon át a kutyákig és macskákig, alkalmanként pedig pávát, vadászgörényt vagy hörcsögöt is.

Chewpaca és Too-Pac örül, hogy lát, mindkettő a torkuk mélyéből mormog, ahogy a magasított istállójukból a kapuhoz jönnek, amikor üdvözlöm őket. A szemközt lévő lovak is hálásak a reggeliért, és hamarosan a védenceim fele már a legelőkön van, ugrándoznak, legelésznek és élvezik a kora reggelt.

A kecskegidák megőrülnek, hogy ma reggel megint Chewy-val lógnak, ahogy mindig is, én pedig kerülök egyet, és játszok a jelenleg a gondozásomban lévő hat kutyával, biztosan megszeretgetve mindegyiket, mert néha Buddy hagyja, hogy a többi kutya a falka végére tolja, és én nem akarom, hogy azt gondolja, én sem látom őt.

Ez egy nehéz munka, de annyira megéri tudni, hogy ezeknek a teremtményeknek biztonságos otthont biztosítok aggodalom nélkül.

Az egyetlen bökkenő a reggelben az a pillanat, amikor Blake kijön elbúcsúzni, és egy cuppanós csókot ad nekem Dean kedvéért.

Elég sokáig tart ahhoz, hogy megsértse a pávát, és hogy többet akarjak, otthagy engem a hátát bámulva, buja gondolatokkal tele, ahogy elsétál.

A fenébe. Hatással van rám. A tudat, hogy ma este bingózik, és nekünk egy jó előadást kell tartanunk, minden órával egyre nehezebbé válik számomra.

Dean a maga részéről, nem próbál elrejtőzni, csak ül ott egész nap, engem nézve.

Egyszer elmegyek mellette, nem sokkal azután, hogy a reggeli önkéteseim elmentek. A kocsiján kívül egy fakó lila szőnyegen jógázik.

– Reggelt – szólít meg.

Intek, aztán bűntudatom van emiatt, mert eszembe jut Blake figyelmeztetése, hogy Dean nem a barátunk.

Bár lehetne.

– Délután van – szólok vissza.

– Hawaiin nem. Hawaii időámításban vagyok. Majdnem ugyanaz, mint a rendes idő, de úgy teszek, mintha a tengerparton lennék – vigyorog. – Engedte valaha, hogy az emberek fizessenek, hogy a lovain lovagoljanak? Egyszer lovagoltam, gyerekkoromban. Ledobott, de visszaszálltam, mert a szüleim azt mondták, ezt kell tennem. De ismét ledobott, így úgy döntöttem, valószínűleg a biciklizésnél kell maradnom.

– Jó döntés – válaszoltam. – Imádom a lovakat, de elég ijedős lények.

– Hol van a férje? – kérdezi.

– Öö, én… nem hiszem, hogy el kellene ezt mondanom – mondom, barátságosan kuncogok a férfival, aki kémkedik utánam. Nem. Egyáltalán nem furcsa. – Hol talált magára Kyle?

– Ó, én és ő régi ismerősök vagyunk – mondja, egyértelműen viccel. – Igazából csak néhány hete találkoztunk, miközben én valaki másnak kerestem valamit. Tudja. Egy bizalmas ügyben. De jó srácnak tűnik. Kedvelem. – A tréningnadrágja hátsó zsebéhez nyúl. – Akar egy kártyát? Arra az esetre, ha bármilyen nyomozói munkát kell elvégezni?

Megrázom a fejem. – Nem, köszönöm, de ki kellene tűznie egyet a városi téren lévő pékségben. Az emberek odamennek mindenféle dolgokat keresni.

Bemegyek egy rövid szünetre, és felhívom Mr. Ashfordot, aki megerősíti, hogy Kyle tényleg képes lehet arra, hogy vitassa a házasságom érvényességét Nagyi vagyonának öröklése miatt. Ugyanakkor kedvesen ajánlott néhány másik ügyvédet, akik segíthetnek nekem, ha a bíróságra kellene mennünk.

Letéve látom, hogy hangposta üzenetem van, amiről lemaradtam, míg odakint voltam.

Egy ismerős számról…

A fülemhez emelem a kagylót, hogy meghalljam anyám hangját. – Hope. Párizsból hívlak. Néhány nyugtalanító pletykát hallottam arról, hogy hozzámentél az egyik faragatlan O’Dellhez, hogy eleget tegyél a nagyanyád végrendeletének egyik nevetséges záradékának. Ha ez igaz, akkor ez szégyenletes. Akárhogy is, hívj fel a lehető leghamarabb. Ezt meg kell oldanunk, mielőtt még rosszabbá válik.

Az egyetlen fénysugár a szüleimben, akik megbotránkoztak a házasságomon, hogy augusztusig Európában lesznek. Elmentek, amint a Nagyit eltemették.

Remélhetőleg, mire visszatérnek, minden megoldódik magától, és bocsánatot kérhetek amiatt, hogy kínos helyzetbe hoztam őket, és mindannyian továbbléphetünk.

De komolyan, hála istennek, hogy Európában vannak. Biztosan nem mutatna jól a bíróságon, ha a saját anyám híresztelné azt, hogy esetleg álházas vagyok.

Leverten elhalasztom a visszahívását, és kimegyek, hogy találkozzam egy farmerrel, akinek egy gyomorproblémás tehenet kell visszatelepítenie.

Csak annyit akarok, hogy Chewpacának jó élete legyen.

Hogy az összes állatnak jó élete legyen.

Miért olyan elszánt Kyle, hogy tönkretegye azt a jó dolgot, amit a farmon létrehoztam?

Kíváncsi lennék, hogy miért nem támogatnak a szüleim is, de már régen rájöttem, hogy nem egyezik a véleményünk semmiről, és gyakran azok az emberek hagynak a leginkább cserben, akiknek a legjobban kellene szeretniük.

Ötig nem hallottam és nem láttam Blake-et. Dean eltűnt, ami szerintem azt jelenti, hogy rájött, hol van Blake, és elment kémkedni utána.

Elkezdek reménykedni abban, hogy eljutok a bingóra a másik felem nélkül, és nem kell majd aggódnom a feszültség és a furcsaság miatt, hogy nyilvánosan házasnak tettetem magam.

Befejezem a dolgomat és bemegyek, de amikor harminc perccel később egy szál törölközőben kilépek a fürdőszobámból egy kellemes forró zuhany után, egy férfi van a hálószobámban.

A sikoly közepén leállítom magam, mert a férfi a férjem.

Technikailag.

Piszkos farmerben van és munkásbakancsban, és éppen áthúzza a fején a pólóját. Sárfolt van az állán, és ugyanolyan gazdálkodó barnasága van, mint nekem, aminek nem kellene vonzónak lennie, csakhogy nagyon az, amikor azokon a bicepszeken vannak, amikbe úgy akarok beleharapni, mint egy triplacsokis torta utolsó szeletébe.

– Mit csinálsz? – krákogok.

– Bingó idő. Zuhanyoznom kell. – Lehúzza a nadrágját, és uram irgalmazz, a szentségit és adj erőt, mert a fekete bokszeralsós Blake O’Dellt vasba kéne önteni és a férfitökéletesség mintapéldányaként kiállítani a város főterére, hogy a nők mindenhol megcsodálhassák.

Bár egy ivókutat is telepíteni kellene mellé, hogy segítséget nyújtson az ájulásokhoz.

– Van egy zuhanyozó a folyosó végén a vendégfürdőben – erőltetem ki a száraz nyelvemmel.

A tekintete a törölközőmre téved, és elsötétülnek a zöld szemei. – Biztos, hogy van.

A szekrény felé araszolok, ami nem elég nagy ahhoz, hogy elbújjak benne. – Akkor te csak folytasd… Ott. Míg én elvégzem itt… a dolgom.

– Dolgod, hm? – Hümmög, a nyelve hegye kicsúszik, hogy végigsimítsa az ajkait. – Szóval azt akarod, hogy bemenjek a zuhany alá, és az összes olyan dologra gondoljak, amit itt csinálsz egyedül?

– Felöltözöm. – Az arcom felforrósodik, ahogy sziszegve hozzáteszem – Nem magamhoz nyúlok.

– Hé. Nem ítélkezem. – Vállat von. – És nem kell magadhoz nyúlnod. Ahelyett én is hozzád nyúlhatok. Úgy értem, meztelen vagy. Én majdnem meztelen. Jelen állás szerint a szex egy kölcsönösen élvezetesebb lehetőségnek tűnik, igaz?

A szavainak nincs éle.

Helyesbítés: a szavainak nincs csábító éle.

De vannak füstös élek és megnyerő élek és nekem nagyon, nagyon erősen kell koncentrálni, hogy eszembe jusson, miért rossz ötlet a szex Blake-kel.

Tulajdonképpen, még azon küzdök, hogy felhozzam a Miért Nem Kefél Hope Blake-kel listámat, amikor vigyorogva elhalad mellettem, és bemegy a fürdőszobába. – Jól van, legyen. De ne menj el nélkülem, feleségecském. Vagy el kell mennem érted a bingóra és nyilvánosan elfenekelni.

Két nappal ezelőtt nem tudott volna olyat mondani, ami ne ingerelt volna halálra.

Ma már nem tud olyat mondani, ami nem pörgeti fel a motoromat és aztán mást is. Aah, el kell tűntetnem innen, mielőtt késő lesz. De nem tudom.

Az alpaka.

Chewy-ért teszem ezt, mert ő édes és ártatlan, és megérdemel egy jó életet.

Magamra dobálom a ruhákat amilyen gyorsan csak tudom, és visszavonulok a nappaliba, ahol kikukucskálok a redőnyön át, és megerősítem, hogy igen, Dean visszatért.

Felállított egy teleszkópot, ami egy kicsit furi, mert a nap még néhány óráig nem fog lemenni, és ha ez egy olyan teleobjektív lenne, amit azért terveztek, hogy egészen a házba lásson, valamelyik részének tényleg a ház felé kéne néznie, de nem így van.

Talán Blake és én meg tudjuk csinálni.

Ki tudta, hogy Kyle egy alkalmatlan magándetektívet bérel fel, akit jobban érdekel a jóga gyakorlása és a csillagnézés, mint a kőkemény kémkedés.

– Kész vagy, pufimaci? – Blake az ajtónak támaszkodik. Mindig támaszkodik. Olyan lazán. A világon semmi gondja. – Nem akarunk B-4-ezni a bingóra. Érted? B-4-ezni? Béérkezni?

– Ez a világ legrosszabb vicce – mondom neki, de mosolygok.

A homlokát ráncolja. – Várj csak. Van itt valami neked…

Az arcom felé nyúl. Biztosra veszem, hogy valami koszt fog letörölni, amit kihagytam zuhanyzás közben. Ehelyett egy egész testre kiterjedő csókot ad.

Azt a fajtát, ahol a combjai az enyéimhez simulnak, a hasunk összepréselődik, és az ajkai olyan intenzitással követelik a számat, hogy idebent akarok maradni és tálcán felkínálni neki az egész testem. Köretekkel. És díszítéssel.

Megcsókol, és úgy érzem, annyira…

Annyira…

Megérdemlem.

Megérdemlem egy gyönyörű férfi idejét, figyelmét és teljes összpontosítását.

Tudom, hogy nem én vagyok a világon a kedvenc embere, és valószínűleg még jobban fog utálni, mielőtt a kamu házasságunk véget ér. De még mindig azt az érzést kelti bennem, hogy valami nagyon-is-jó dolgot csinálok.

Mintha talán rendben lenne az, hogy kicsit zavarodott vagyok, amikor az érzésekről van szó. De attól még mindig nő vagyok, akivel egyébként szívesen töltene több időt.

Vagy lehet, hogy ez csak vágy, és mindkettőnket elragad a hév.

Az ujjaival a hajamba túr, és mélyebben belehajol a csókba, miközben én annak előnyeiről vitatkozom, hogy ragaszkodom-e az elhatározásom utolsó darabjaihoz. Egyébként mi olyan nagyszerű az elhatározásban? Ez nem csak egy másik mód arra, hogy elmondhasd, túl makacs vagy ahhoz, hogy meggondold magad?

Nem tudom. Olyan nehéz tisztán gondolkodni, amikor a keze és a szája rajtam van. Szappan és napfény illata van és desszert íze, és én nagyjából már eldöntöttem, hogy jöhet a desszert vacsorára, és beteget jelentek a bingó estre.

De mielőtt bevallanám a gyengeségem, elhúzódik.

– Na – mondja azon a füstös, fülledt, bűnös hangján. – Most friss házasnak nézel ki. – Ahogy az ajtó felé indul, megcsapja a fenekem, amitől megnyikkanok. – Gyerünk, fahéjas tekercs. Várnak az öregek.


 

TÍZ

 

 

Hope

 

 


Fordította: SkyBright

 

 

Még mindig újra és újra lejátszódik a fejemben az a csók, amikor Blake leparkol a teherautójával a Happy Cat közösségi központ előtt. Általában a bingó a nyugdíjas központban szokott lenni, de amikor a Sunshine Toys bejelentette, hogy ők szponzorálják a heti nyereményeket, a város hölgyei megőrültek, hogy lefoglalják a helyüket, így a bingót egy nagyobb helyre költöztették.

Még ki sem szálltunk a kocsiból, amikor máris elkezdődött a visítás.

– Az ifjú házasok!

– Ó, Istenem, biztos nagyon jó lehet az ágyban.

–  Pszt! Ha a kocsiban akarnak egy gyors menetet, hagyd őket.

–  Anya, nem fogunk nyilvánosan szexelni – mondja Blake az utóbbinak.

Minnie O'Dell rávigyorog, miközben ölelésbe fojt. – Pedig kellene. Apád és én régen...

– Anya, ez undorító!

–  Tudom, hogy ezt csak az én kedvemért mondja. – kuncog a nő. – És Isten hozott a családban, Hope. Annyira örülünk, hogy te voltál az. És meg kell terveznünk egy fogadást. Három fiam, boldog házasságban. Annyira izgatott vagyok. Annyira izgatott vagyok.

Mindkettőnkbe belekarol a karjaival, és bevezet minket az egy emeletes épületbe. A cipőm nyikorog a vinil csempén, de a zajt gyorsan elnyomja a zihálás, majd a taps.

– Bocsánat – tátogja Blake az anyja feje fölött, és a legkevésbé sem tűnik sajnálkozónak.

A tegnapi süteményes, madaras nő éppen egy lapos tortát csúsztat ki egy dobozból az egyik oldalsó asztalon, és magában motyog, a sorban pedig nyugdíjasok állnak, akik a papír bingó kártyákat várják és, hogy pöttyöket rakhassanak rájuk.

–  Mennem kell… –  kezdem, de mielőtt befejezhetném az önkéntes szolgálatra való bejelentkezést, Ruthie May és az unokája, Emma June is megtalálnak minket.

–  Hope! Blake! Eljöttetek! Hát itt vagytok! Foglaltunk neked egy helyet az asztalunknál.

– Mi nem játszunk, mi dolgozunk. – mondom.

Ruthie May a nyelvét csattogtatja. – Az esküvőd hetében nem önkénteskedsz! A szerencse veletek van. Gyertek! Üljetek le! Már vettünk neked kártyát.

–  Megoldjuk, Hope – hívja fel rá Ryan a figyelmét. Blake legidősebb bátyja nappal tűzoltó, de ma este egy bingó kötényben van, egyik zsebébe a pecséteket dugva, a másikba pedig az esti nyereményeket. – Ülj le és játssz! – Előhúz egy hatalmas lila dildót. – Ha szerencséd van, talán hazaviheted ezt a kiskutyát. Mivel tudom, hogy mi mással alszol még.

Rákacsint, és Blake odadob neki egy pecsétet. – Nagyon vicces, öregem.

Hárman a rendszeresen ide járó idősek közül az egyik, Palm Springs-i ingben és hozzá illő pasztell színű nadrágban a nő szól oda nekünk. – Most ti jöttök a sorban. – mondja Greta.

–  Ma este azt érzem, hogy szerencse veled van – teszi hozzá Eunice.

–  Csak a gázosodást érzi – mondja Phoebe Eunice-nak. – De Olivia ma megcsinálta a csillagtérképemet, és azt mondta, hogy veszíteni fogok az ifjú házasok ellen, úgyhogy hagyom, hogy úgy tegyél, mintha a gázok szerencse érzése lenne. De ha megnyered azt a vibrátort, meg kell ígérned, hogy nekem adod.

A sütisasztaltól nyögés hallatszik, és a tündérasszony belerúg az egyik lábába. Még mindig nem találkoztam vele, és ezt helyre kell hoznom, de nem úgy néz ki, mint akinek a legjobb napja van, és Olivia odasiklik, hogy segítsen.

–  Csak úgy el kellett törnöd, nem igaz? – mondja a cukrász a tortának.

–  Ez aztán a szerencse. – Dean a nő mellé csúszik, és lefelé irányítja a kameráját. – Rossz ómen azoknak az ifjú házasoknak, ha engem kérdezel. Dean vagyok. Ismered őket?

A nő megfordul, és Cassie felé emeli a kezét. – Megpróbáltam, tényleg megpróbáltam. Nagyon sajnálom. De ettől még biztos jó íze lesz, és amint visszaérek a gépemhez, visszaadom a pénzed. A repedt süteményt a ház állja!

Anélkül, hogy válaszolna Deannek, kisurran a szobából.– Ismered ezt a kettőt? – Dean most Cassie felé fordulva teszi fel a kérdést, aki egy Oliviáéhoz hasonló hordozókendőt visel, bár az övében nem baba, hanem süni van. Olivia biztos úgy döntött, hogy a Princess és Duchess megérdemelnek egy bulis estét.

Mindkét süni felháborodottan visít Dean kérdésére, Cassie pedig eltűnődő pillantást vet rá.

Princess és Duchess talán a legimádnivalóbb sünök, akiket valaha láttam, és megnyerték a gazdi lottót, amikor Oliviát kapták. Nagyon népszerűek a bingó esteken – az idősek imádnak nekik gügyögni, majdnem annyira, mint amennyire ők szeretnek Clover Dawn körül legyeskedni, most, hogy itt van. Szegény Olivia úgy tűnik, hogy örökké terhes lesz.

Nem mintha panaszkodna.

Úgy tűnt, hogy minden percét szereti, de aztán Olivia is találna valami szerethetőt abban, hogy egy igluban kell élnie egy extra büdös papírgyár előtt.

Greta rávillant Deanre egy mosolyt, és lelök egy székbe. – Kíváncsi vén borz.

–  Megpróbálja átvenni a szerepemet – teszi hozzá Ruthie May szipogva.

–  Nagymama! – Emma June az ölelésébe fojtja. – Tudod, hogy ez soha nem fog megtörténni.

Blake mély levegőt vesz, ahogy lecsüccsen a mellettem lévő székre, és átkarolja a vállamat. – Semmi sem jobb, mint a bingó est Happy Catben. Érzed ezt az illatot? Ez az elszántság, a rivalizálás, a pecsétek és a Ben-Gay szaga.

Vetek egy pillantást rá, és nem tehetek róla.

Megpukkadok a nevetéstől.

Elvigyorodik.

És így kell kinéznie egy boldog házaspárnak.

Furcsa.

Olyan normálisnak tűnik.

És boldognak.

–  Láttad? – kérdezi Eunice. – Vettünk nektek egy esküvői tortát. Nem tudtuk, hogy itt leszel-e, vagy otthon fogod-e csinálni a vízszintes mambát, de megettük volna a tortát veled vagy nélküled. Ki ne szeretné a tortát?

–  Én szeretem a tortát – mondja Blake. Dean közelebb hajol hozzánk, és az álférjem hozzáteszi: – Majdnem annyira, mint amennyire szeretem Hope-ot és az összes állatát.

–  Emberek! Foglalják el a helyeiket! A számok mindjárt jönnek! – kiabál Cassie.

Őrült rohanás indul a helyekért. Egy öreg fickó nekimegy Ryannek, hogy az utolsó pecséthez jusson, valaki pedig szarházinak nevez valakit, aki le akar ülni oda, ahová ő.

–  Látod ezt? – Blake közelebb hajol, engem pedig megcsap a tiszta illata, és újabb lehetőséget kapok, hogy bámuljam a szexi kezét, ahogy a bingó kártyáim fölé helyezi. – Ez a mi jövőnk, bébi. Alig várom.

–  Csak nyugodtan, fiatalember – mondja neki Phoebe. – Előbb szülj néhány tucat gyereket.

–  Nekünk már vannak kecske bébijeink – mondom neki.

–  Hmm. Jó kezdet, de semmi sem szilárdít meg egy házasságot jobban, mint a hajnali háromkor kilövellt babakaki.

–  Még gyakorolunk – mondja Blake egy kacsintással.

A napellenzős brigád mindhárom tagja legyezőt tart.

–  Én is az tenném, ha hozzád lennék kötve – mondja Eunice.

– Mm-hmm – ért egyet a másik kettő.

–  Az én fiamhoz beszélsz. A felesége előtt – figyelmezteti Minnie O'Dell, aki a szomszéd asztalnál ül.

–  Gondolod, hogy Tucker valaha is megkéri a kezem? – kérdezi Emma June sóhajtva Ruthie Mayt.

–  Édesem, tudom, mit látsz ebben a fiúban, de nem elég okos ahhoz, hogy gyűrűt vegyen.

–  A zöld kártyákkal kezdünk – kiáltja Cassie, és a terem elcsendesedik, miközben mindannyian a kártyáink fölé hajolunk.

–  Szent szar, van vagy nyolc ilyenünk – motyogja Blake.

–  Fejenként – értek egyet. – Nem jöhetsz Happy Catbe úgy, hogy nem játszol a Happy Cat bingón.

–  Általában tizenhatot szoktam egyedül játszani – mondja Greta duzzogva. – De nem engedték, mert ma este olyan sokan vannak itt.

–  Szóval ti ketten még sosem bingóztatok együtt? – kérdezi Dean. – Érdekes.

–  Bungee jumpingolni vagy tehén lovagolni sem voltunk még együtt, ha esetleg jegyzetelnél – feleli Blake. – Az jövő héten lesz.

Majdnem megbökdösöm, de boldog ifjú házasokat játszunk. – Alig várom, édes macikám.

–  B–négy! – kiált Cassie a szuszogó sündisznók segítségével.

– És utána![1] – mondja kórusban az egész szoba.

Nekem már körbe-körbe kellene járkálnom Ryannel, Jace-szel és Oliviával – és persze a babával –, hogy meggyőződjek róla, hogy senkinek sem fogyott ki a tintája a tollból, vagy hogy egy törülközővel ugorjak be, ha valaki leönti a kártyákat itallal, vagy hogy George Cooney-t lekergessem a torta asztalról, mivel a kukapanda épp most mászott fel a tetejére, és úgy tűnik, készen áll arra, hogy belevesse magát.

George-ot gyakran lehet látni a városban, de még sosem láttam őt a bingónál.

–  Említette Ryan, hogy George Cooney jobban érzi-e magát ma? – kérdezem Blakettől, miközben Ryan felkapja a hatalmas állatot a torta asztalról, és az ajtóhoz viszi.

George csicsereg.

–  Csitt, te nagyra nőtt kukapanda. Nem esszük meg mások esküvői tortáját – szidja Ryan.

–  Csak azt mondta, hogy büfizik – válaszolja Blake. – Miért?

–  Cassie azt mondta, hogy tegnap túl sok mogyoróvajat evett. Aggódtunk.

– Ah. Biztos vagyok benne, hogy túlélte.

– Pszt! – sziszegi ránk a napellenzős brigád.

– G-negyvenhét! – mondja Cassie.

A zöld, a piros, a sárga és a lila lapokon is sikerül veszítenünk. Gordon nyer egy Sunshine Toys kezdőcsomagot, amelyben egy dildó, egy vibrátor, anális gyöngyök és síkosító van. Eunice egy hónapnyi játék előfizetést nyer. Mrs. O'Dell nyer egy síkosító mintacsomagot és egy ajándékutalványt egy atlantai fehérnemű boltba.

És miközben ott ülök a barátaimmal, és bingót játszom, hogy szexjátékokat nyerjek, kezdek ellazulni, és új fázisba ér Blake-kel a “ kapcsolatunk”.

Odanyúl, hogy megjelöljön egy O-hatvankilencet, amit kihagytam. Az orrához nyomom a piros pálcikámat, és hamarosan mindketten nevetünk, és úgy viselkedünk, mint a tinédzserek, miközben megpróbálja visszaadni nekem.

De nem ez a végső célja.

Ó, dehogyis.

A férfi kicselez a pecséttel, és egy lopakodó csóktámadással kap el, miközben valaki a szoba túloldalán hangosan kiabálja, hogy Bingo!

–  Hmm. – motyogja Dean a mögöttünk lévő asztalról. – Ez nehezebb lesz, mint ahogy Kyle mondta.

Megcsináljuk!

Eladjuk a házasságunkat.

Ez, mint minden más, igazi mosolyt csal az arcomra.

–  Kék kártyák, emberek! A fődíj ideje! – kiáltja Cassie.

Ryan a terem elejére lép, és Vanna White-stílusban[2] bemutatja a lila dildót.

–  Valaki ma este nagyon szerencsésen megy haza – mondja Ruthie May. – Ez a legnépszerűbb vibráló dildónk. Tényleg ki tud oldani néhány görcsöt, ha érted, mire gondolok.

– Ez a kedvencem – ért egyet Emma June.

–  Egyszer kipróbáltam, és túlmelegedett tőle a puncim – mondja Phoebe. Ő a legkisebb a csapatból – nem több, mint 152 cm magas, talán kilencvenöt kiló – és mosolyráncok láthatóak tündéri arcán.

Ruthie May zihál. – Ööö, azt nem szabadna csinálnia. Még mindig megvan? A labortechnikusainknak talán meg kellene nézniük.

–  Nem a vibrátor hibája volt. A sütőm fölött tároltam. Egész nap sütöttem hálaadáskor. Mire végre mindenki elment, már készen álltam a stresszoldásra. De a sütő még mindig be volt kapcsolva, így az a szarházi körülbelül száznegyven fokos volt, amikor feldugtam a jó öreg sütemény kosárba.

Most mindannyian felhördülünk.

És ő vigyorog. – Csak vicceltem. Nem vagyok egy dildós lány, soha nem is voltam az. Nem bírják el ezt a sok szexiséget.

–  I-tizenhét – kiáltja Cassie, és mindannyian fellélegzünk, és visszairányítjuk figyelmünket a bingókártyáinkra.

Blake szórakozottan végigsimít a hüvelykujjával a karomon, közvetlenül az ingem ujja alatt, és igazából nem vagyok benne biztos, hogy szórakozottságában csinálta-e. Mert csillog a szeme, és nem kérte, hogy mondjak még három szépet róla, bár tudom, hogy nem felejtette el.

Sose felejt.

Blake mindenre emlékszik, és ez az egyik dolog, amit nagyon szeretek benne, bár ezt még nem vagyok kész bevallani.

–  Ügyesen fogod azt a pecsétet – mondom neki és, három ujjamat felemelem.

–   Mrs. O'Dell, maga meglep engem – motyogja.

Lenyúlok, és megszorítom az izmos combját, mert ott van, és állítólag boldog házaspárt játszunk, és tényleg szeretem megérinteni.

Itt megérinthetem őt.

Nyilvánosan.

Közel sem olyan veszélyes, mintha négyszemközt érinteném meg.

És ez a fajta játék is egy életen át tart.

Mivel ez a fődíj, az egész kártyát ki kell töltenünk, ahelyett, hogy csak egy sort kapnánk.

Ami azt jelenti, hogy a világ összes ideje megvan arra, hogy közelebb hajoljak. Hagyom magam átadni a fantáziámnak, hogy valóban mi lehetnénk az a pár, akik egyforma ingben bingóznak Blake testvéreivel és azok feleségeivel, miközben arról beszélgetünk, hogy milyen új szexjátékok vannak a gyárban.

Álmélkodva sóhajtok fel, amikor Blake felkiált: – Bingo!

–  Egy nagy lila dildót az ifjú párnak! – Cassie felkiált. – Gyertek fel ide, őrült gyerekek, és mutassátok meg, mit nyertetek!

–  Ha az ifjú házasoknak vibrátorra van szükségük, akkor valamit rosszul csinálnak – kiabálja Carl.

–  Ha nincs szükségük vibrátorra, akkor mit keresnek itt? – kiabál vissza Greta.

Blake és én egymásra bámulunk, majd egy pillanattal később mindketten úgy nevetünk, hogy könnybe lábad a szemem.

Egy dildó. És nem is akármilyen dildó.

Mi vagyunk az ifjú házasok, akik megnyertünk egy dildót, így minden dildó elfogyott.

Mintha tudták volna, hogy szükségem van valamire, ami elveszi a kedvemet attól, hogy lefeküdjek Blake-kel, még akkor is, ha mindenki nevet és gúnyolódik rajtunk, és úgy kezeli ezt az egészet, mint egy nagy, öreg leánybúcsút.

–  Talán ha szerencséd van, Hope megmutatja, hogyan használja – mondja Ryan kacsintva, amikor a terem elejére megyünk, hogy átvegyük Blake nyereményét.

–  És most torta! – kiált fel Cassie, és átverekszi magát a tömegen a sünökkel, hogy gratuláljon nekünk. – Előbb a torta, aztán a dildóval való szórakozás.

–  Négyszemközt – teszi hozzá Olivia, miközben ő, Jace és a baba is csatlakozik a hozzánk. – Úgy tűnik, vannak törvények a nyilvános meztelenkedésre. Buta törvények. De mégis törvények.

Rám mosolyog, én pedig szorosan átölelem, majd Cassie-t is magamhoz húzom.

Lehet, hogy nem sokat tudok a házasságról, de ezek a nők megtanítottak mindenre, amit a családról és a közösségről tudok.

Átpillantok a válluk felett, és látom, hogy Blake olyan lágy arckifejezéssel figyel engem, amitől a szívem jó értelemben, de megfájdul. Talán, ő is tud nekem tanítani valamit.


 



[1] szóvicc, válasz arra, hogy B-4 = B-Four (before) = előtt

[2] Amerikai műsorvezető

4 megjegyzés: