3.-4. Fejezet

 

HÁROM

  

Blake és Clint O'Dell szöveges üzeneteiből

 

 

Fordította: Jane

 

 

Blake: Tesó, ébren vagy? El kell mondanom valamit, mielőtt a pletykalapokba kerül.

Clint: Épp lefeküdni készülök. Itt Japánban lefekvés idő van. Mi a helyzet?

Blake: Elvettem Hope-ot ma reggel.

Clint: MEGINT?

Blake: Tudom. TUDOM. Egy alpaka miatt volt... tudod... Tudod mit? Nem érdekes. Csak... nagyon király lenne, ha itt lennél, amikor közlöm a hírt a családdal.

Clint: Alpaka?

Blake: Lemaradtál arról a részről, amikor bevallottam, hogy hiányzik a kisöcsém? És hogy Japán nagyon messzinek tűnik?

Clint: Japán nagyon messze van, seggfej. És ha már itt tartunk, hülyegyerek – egy alpaka miatt vetted el Hope-ot? Nem azért, mert ti ketten végre abbahagytátok a színlelést, hogy utáljátok egymást, és megbeszéltétek a dolgokat a lepedőgyűrés közben?

Blake: A francba is, dehogy. És ez nem az a fajta támogatás, amire vágytam. Szeretném, ha csendben elvetnéd a kételyek magvait a hátam mögött. Mondd meg anyának és apának, hogy ez egy rossz ötlet. Mondd meg Ryannek, hogy részeg voltam. Mondd meg Jace-nek… nem érdekel, mit mondasz Jace-nek. Nem fogja megérteni. Hülye seggfej.

Clint: Ez az alváshiány miatt van, mert kisbabájuk született. Ami eszembe juttatja, hogy be akarsz szállni a szavazásba, hogy Ryan és Cassie teherbe esik-e karácsony előtt?

Blake: NEM. Nem tudnánk előbb túljutni a házassági válságomon?

Clint: Rendben. Jövő héten újra megkérdezem. Térjünk vissza hozzád és Hope-hoz. Puska volt a fejednél fajta esküvő volt?

Blake: Inkább zsarolás volt.

Clint: Megfenyegetted, hogy ellopod az alpakáját, ha nem tisztel meg azzal, hogy a törvényes feleséged legyen?

Blake: NEM! Ő zsarolt meg ENGEM, seggfej.

Clint: Miért? És hogyan? Azt mondta, hogy felgyújtja a szőlőtőkéidet?

Blake: Nem.

Clint: Megtalálta azokat a kisgyerekkori képeket rólad a punk rocker korszakodból? A kis rózsaszín és kék mohikánoddal?

Blake: Rendben, felejtsd el a támogatást. Megtennéd, hogy nem mondod azt, hogy „MEGINT” Amikor mindenki üzenetet küld, hogy megtudja, mit tudtál az esküvőről?

Clint: Kicsúszott a számon az elmúlt négy évben, hogy úgy csináltad végig Vegast, ahogy Isten akarta? Nem, nem tettem. És most? Nos, ez attól függ, hogy mennyit hazudsz nekem a következő öt percben.

Blake: Nem hazudok. Házasok vagyunk. Jogilag. Ez minden, amit tudnod kell.

Clint: Szereted őt?

Blake: *középső ujj emoji*

Clint: Ez nem egy igazi válasz, és jelenthet igent vagy nemet.

Blake: A lényeg az, hogy nem lesz tartós. De ezúttal mindenki tudja, szóval segíts felkészíteni őket a válásom szívfájdalmára, úgy kb. három hónap múlva, oké?

Clint: Hmmm... Anya és apa nagyon szeretik Hope-ot, tudod. Főleg azok után a sok kedves dolog után, amit mondott Jace és Olivia esküvőjén. És Cassie nem egy könyvklubba jár vele, vagy valami hasonló?

Blake: Együtt önkénteskednek a bingó esteken, és EZ NEM SEGÍT.

Clint: Ezúttal megpróbálhatnátok házasok maradni.

Blake: UTÁL ENGEM.

Clint: Valószínűleg azért, mert mindig a copfját húzogatod. A nők utálják ezt. És jogosan. Ha kedveled őt, mondd meg neki.

Blake: Ő volt az, aki a házasság érvénytelenítését követelte Vegasban, nem én. Nem hiszi, hogy alkalmas vagyok a házasságra, kivéve, amikor szüksége van valamire.

Clint: De te MEGINT belementél, Mr. „A házasság a Szerelemről Szól.” Szóval nyilvánvalóan látod a lehetőséget a dologban.

Blake: Egy lehetőséget, hogy olyan szerencsétlenné tegyem őt, mint amilyen szerencsétlenné ő tesz engem.

Clint: Ezt nem veszem be, tesó. Titokban azt reméled, hogy összejön.

Blake: Rövidzárlatot okozott az egész bíróságon, és tönkretett három iPhone-t, mert csak rájuk nézett, mielőtt a szertartás véget ért volna.

Clint: Olivia azt mondja, hogy szexelnie kell, hogy megnyugtassa a vibrálást. Rajtad a sor, férj. Menj és tedd a dolgod.

Blake: Ez nem segít.

Clint: Hány éve ismersz engem, és őszintén szólva segítséget vártál?

Blake: *középső ujj emoji*

Clint: Te és Hope folyton egymás torkának estek, mióta hazajöttetek a vegasi kirándulásról, ami hülyeség, mert tökéletesek vagytok egymás számára. Az egyetlen probléma, amit látok, hogy túl hamar feladtátok a dolgokat.

Blake: Ez egy kibaszott nagy probléma.

Clint: És mégis, épp most vetted el újra, zsenikém. A tanácsomat akartad, tessék: próbáld meg. Egy igazi esélyt adva magatoknak.

Blake: Még akkor is, ha az idő felében ki nem állhatjuk egymást?

Clint: Emlékszel, amikor elpusztítottam a vulkános projektedet hetedikes korodban?

Blake: Igen, az szívás volt, de nézni, ahogy leúszott a folyón, elég vicces volt.

Clint: PONTOSAN. Szart se érdekel, ha az emberek valamit elbasznak, hacsak nem érinti az üzletedet, vagy hacsak nem Hope-ról van szó. Van valami, amit meg kell oldanod. Oldd meg, és tereljétek a házasságotokat a helyes irányba.

Blake: A házasságunk arról szól, hogy megvédjük az alpakáját. Ez az irány. Az egyetlen ok.

Clint: Mondogasd csak magadnak. És küldj képeket, ha meglátogatod a feleséged a házastársi látogatások alkalmával. Hiányzik az a szőrgombóc. És a szőrgombóc alatt Chewpacát értem. Nem Hope-ot. Nyilvánvalóan.

Blake: Nem, utálja a képeket. A francba. Ezt most épp leírtam. Egy alpakáról. MI A FASZ BAJ VAN VELEM?

Clint: Megoldatlan problémák, tesó. Menj, dolgozz rajtuk. Megyek aludni. Azt várom, hogy halljam, őrülten szerelmes vagy, amikor felkelek.

Blake: Nem fog megtörténni.

Clint: *csirke emoji*

Blake: És valahogy mégis hiányzol. Biztos elment az eszem. Szép álmokat, seggfej.

 

NÉGY

 

 

Hope

 

 

Fordította: BaBett

 

 

Fél órával később még mindig ideges vagyok Blake csókjától, amikor megállok a Nagyi ügyvédjének irodája előtt Happy Catben.

A halszagra fogom, amin átgázoltunk, hogy kijussunk a bíróságról. Úgy tűnik, valaki engedély nélkül beszerelt egy mikrohullámú sütőt az íróasztala alá, és megpróbált tőkehalat melegíteni a délelőtti nassolnivalóhoz, miközben valaki más pattogatott kukoricát égetett a pihenőszobában, és most Happy Cat bírósági épülete alkalmas arra, hogy bekerüljön egy ételkatasztrófa show-ba.

Engem tisztáztak minden vétkesség alól a kialudt biztosítékok miatt, de a lelkiismeretem elkezdett bökdösni, mint Kyle szokott a kocsiban, amikor a nagyi elvitt minket Atlantába a kötelező befejező iskolai órákra.

Bök, bök, bök, bök.

Egy jó emberrel vetetted magad feleségül egy alpakáért.

Lehet, hogy megakadályozod, hogy találkozzon élete szerelmével.

Csak azért, mert nem vágysz arra, hogy csapdába ess egy kudarcra ítélt házasságban, nem jelenti azt, hogy ő is így érez.

Bök, bök, bök, bök.

Kikászálódok az ősrégi Ford pickupomból – kevesebb elektronikai rendszer van benne, mint a modern járművekben, így kevesebbszer romlik el, mint egy újabb modell –, és odamegyek, hogy bekopogtassak Blake teherautójának ablakán.

Felemeli az egyik ujját, miközben a hüvelykujjai a telefonja képernyőjén táncolnak.

Lehetnek az ujjak jóképűek?

Mert az ideiglenes férjemnek nagyon jóképű ujjai vannak.

Ujjak, amelyek többször is több O-t csaltak ki belőlem az első nászéjszakánkon, és olyan helyekre vittek, ahol még sosem jártam. Ahogy azóta sem.

Sóhajtok.

Olyan csodálatos barátok-extrákkal kapcsolatunk lehetett volna, ha nem csesztem volna el azzal, hogy a Little Chicken Chapelt javaslom egy gyors esküvőre.

Újabb bizonyíték arra, hogy a házasság csak szenvedéssel végződhet.

Kérdezd meg a szüleimet. A nagyszüleimet. A nagynénéimet, nagybácsikáimat és unokatestvéreimet.

Ha rokonságban vagyok velük, akkor szörnyű házasságaik vannak.

És ha van még egy dolog, amit tudok a szörnyű házasságokról, az az, hogy szerencsétlen, rémült gyerekek születnek. Főleg olyan gyerekek, akik véletlenül rövidre zárják a tévéket és a Wi-Fi routereket, és nem tudnak leállni, akármilyen dühösek is a szüleik, vagy akármennyire is próbálkoznak.

Részben ezért szeretem annyira az állatokat.

Az állatok egyszerűek, ártatlanok, gondtalanok.

Nem úgy, mint az emberek, akik oly gyakran stresszel teli rejtélyek számomra.

Blake egy mozdulattal kicsúszik a kocsiból, a telefonját a zsebébe csúsztatja, a karizmai megfeszülnek, az arcát rejtélyes mogorva árnyék fedi.

– A teherautó ezúttal nem romlott el – mondja egy biccentéssel az én régi roncsomra. – Ez az első alkalom?

– Nem – mondom egy feszes mosollyal, eltökélten, hogy a legjobbat hozom ki ebből a helyzetből.

A viktoriánus kúria bejárata felé mutatok. – Mehetünk? Szóval megmenthetek egy alpakát, te pedig beindíthatod a borászatodat?

Bevezetem őt az impozáns régi házba, amely Colton J. Ashford nemesember irodaházaként szolgál. Gyűlölöm és szeretem ezt a helyet, amit csak akkor látogattam meg, amikor valami olyan dologgal foglalkoztam, ami nagymamám betegségével vagy halálával volt kapcsolatban. Bársony kanapék, török szőnyegek, eredeti fapadló, és a viktoriánus korabeli festmények adják meg a tökéletes korhű hangulatot.

Semmi sincs a helyén.

Olyan melegnek és barátságosnak tűnik, mint a szüleim háza.

De ennek a szobának van egy olyan előnye, ami a szüleim házában soha nem volt – a kedvesség aurája. A nagymamám minden hibája ellenére sikerült találnia egy nagyon jó ügyvédet, egy elbűvölő személyzettel.

Mint Rae, a kedves recepciós, aki felnéz, amikor belépünk, egy értékelő pillantást vet az esküvői ruhámra, és azt mormogja:

– Ó!

Sikerül hozzátennie egy együttérző mosolyt, amitől úgy érzem, mintha baráti ölelésbe burkoltak volna, de nem hagyom ki, ahogy finoman közelebb húzza magához a telefont, ahogy közeledek.

Újra felsóhajtok.

Szeretném elmondani, hogy ami történt a telefonrendszerrel – és a világítással – a nagyi végrendeletének felolvasásakor néhány napja, nem az én hibám volt, kivéve, hogy az volt.

– Szia, Rae. Mr. Ashford itt van?

Megsimogatja a haját, és bekukucskál a mögötte lévő magas ajtón faragott a mahagóni íróasztala mögül, majd mosolyogva feláll. – Hope St. Claire, ki ez a finom férfi falat? – kérdezi ahelyett, hogy válaszolna nekem.

Blake rámosolyog, mert mindenkire mosolyog, aki nem én vagyok, és átnyúl az íróasztal fölött, hogy kezet rázzon vele. – Blake O'Dell. Rae, ugye? Tetszik a nyaklánca.

– Blake a férjem – mondom, miközben Rae keze a szőlő medálra simul, ami egy egyszerű láncon lóg a nyakában. – Összeházasodtunk Happy Catben, úgyhogy nekem... – Félbeszakítom, amikor egy ismerős hang szűrődik ki a csukott irodaajtó mögül. Összeráncolom a homlokom. – Az ott Kyle, aki Mr. Ashforddal beszélget? Ugye nem azért van itt, hogy Nagyi végrendeletéről beszélgessünk?

– Szóval már megházasodtál? – kérdezi Rae.

– Már megházasodtam – erősítem meg. – Egy órája. Happy Catben.

– Ezért a ruha – mondja Blake.

Rámosolyog, megnézi a koszfoltos farmerját, ami a férfi erőteljes combjait fedik, a munkáscsizmáját, és ahogy az egyszerű szürke pólóját, amely a mellkasához simul.

Vagy talán csak én veszem észre, hogy a ruhái mennyire passzosak, és ő csak azon csodálkozik, hogy miért van rajtam ruha, míg ő úgy néz ki, mintha szántott volna a földeken.

Kézzel.

Mocskosan.

Annyira, de annyira koszos.

Talán meg kellett volna tárgyalnom a házastársi jogokat, a rövidke börtönbüntetés alatt.

– Szóval, miért van itt Kyle? – ismétlem meg.

– Csak váltanak pár szót Mr. Ashforddal – mondja Rae.

– Ti ketten üljetek le. Én rendelek süteményt az út végéről. Ezt meg kell ünnepelni! Ez a sok szerelem a levegőben.

Gyorsan kopog, aztán bebújik Mr. Ashford irodájába, míg én a nyakamat nyújtogatom, hogy beláthassak.

Kyle ott van bent!

Egy nővel. Fehér kalapot visel, ami úgy néz ki, mintha fátyol lenne rajta.

– Ó, a francba – suttogom. A szívem úgy dobog, mintha tíz mérföldet futottam volna, és hideg veríték tör ki.

Ha már megnősült.

De hiszen még csak most találkozott vele. A Tinderen.

Úgy öt nappal ezelőtt. Hogy történhetett ez meg?!

Kell egy papírzacskó.

Ha megelőzött – ha ő házasodott meg előbb –, akkor Chewpaca el van átkozva.

Elveszett!

– Hope? – kérdezi Blake.

– A telefonom – suttogom. – A telefonom a kocsimban van.

A lámpa a bársonykanapé melletti asztalon pislákol, és Blake megragad a vállamnál fogva, amitől még több libabőr fut végig rajtam, és a szoba közepére vezet, távol minden elektromos dologtól. – Miért van szükséged a telefonodra?

– Hogy felhívjam Oliviát, és megkérjem, hogy rejtse el Chewpacát. Mert ha Kyle itt van, és már házas...

Elkerekedik a szeme, de mielőtt válaszolhatna, az ajtó kivágódik, és Rae int nekünk. – Gyertek be, ti őrült szerelmesek – mondja egy mosollyal, ami egyszerre pánikszerű és őszinte. – Micsoda remek ok, hogy van egy problémátok!

Olyan gyorsan berohanok az irodába, hogy csak későn veszem észre, hogy Blake lehet, hogy nem követett. De amikor visszapillantok, ott van mögöttem, ahogy Rae bezár minket az irodába, a szemöldöke összehúzva, az ajkai vékonyak, a szemei villannak, ahogy meglátja Kyle-t öltönyben, kézen fogva egy vörös-hajú, fehér-kalapos-fátylas idegennel.

A lány csinos, szeplős, nagy zöld szemekkel, az eddigieknél kisebb mellekkel, és nyilvánvaló óvatossággal figyel minket.

– Hope! – Mr. Ashford feláll az íróasztalától. Még csak az ötvenes éveiben jár, de már több mint egy évtizede ősz a haja. – Rae mondta, hogy ma reggel te is megházasodtál.

A szívem a lábujjaimig süllyed, magával rántva az összes többi szervemet is. Azt hiszem, a gyomrom valahol a combcsontom közelében görcsöl. – Szintén?

– Épp most fejeztük be Kyle és Cara szertartását.

– Most fejezték be? – A szívem ismét a mellkasomba szökik. – Ó, nos, jó! Már több mint egy órája házasok vagyunk!

– Micsoda? Hozzámentél ehhez a seggfejhez? – Kyle méltatlankodik, hüvelykujjával Blake felé bökve.

Pont úgy néz ki, mint az apja – olyan hórihorgas, hogy bármit megehet, amit csak akar, és mégis karcsú marad, az állkapocscsontjára ráférne egy kis határozottság, és széles szemekkel, amelyek még akkor is gömbölyűek, amikor nem dühös.

Az ujjamat az ajkamra koppintom, és sziruposan édes hangon kérdezem: – Mikor egy fasz egy igazi férfit seggfejnek nevez, az bóknak számít?

– Te utálod őt – morogja Kyle.

– Vékony a határ a szeretet és a gyűlölet között, ember. – Blake megvonja a vállát. – Kiderült, hogy jobban szeretjük ezt az oldalt.

Hálás pillantást vetve rá, leteszem az ideiglenes házassági bizonyítványt Mr. Ashford asztalára. – Mi házasodtunk össze először.

Mr. Ashford felveszi és tanulmányozza, miközben Kyle rám mered.

– Ez nem törvényes házasság, ha nem szereted őt – mondja.

– Először is, a házasságomhoz semmi közöd azon túl, hogy jogokat biztosít nekem a nagyi végrendeletében – mondom olyan nyugodtan, ahogy csak tudom. – Másodszor pedig a végrendeletben az állt, hogy házas. Ennyi. Nem pedig az, hogy bagzani kell, mint a nyulak, mióta öt napja találkoztatok.

– Igazából inkább zsiráfként szeretkezem – mondja Cara.

Mindannyian megfordulunk, és ránézünk.

Megvonja a vállát. – Ha ez a felfedési folyamat része, vagy mi a fene, akkor úgy gondoltam, hogy ez fontos lehet.

– Gyönyörű zsiráf vagy – mondja neki Kyle szórakozottan, miközben odahajol hozzá.

Mr. Ashford válla fölé hajol. – Csupa nyak. Majd később megszopogatom. Most maradj csendben, oké, édesem?

– Kyle-é úgy lóg, mint egy elefánt. – A lány sugárzik. – Egy nászutas szafari a tökéletes választás a szerelmünk megünneplésére.

Rámeredek.

Kyle nem vesz róla tudomást.

A lány rám kacsint, és nem tudom, hogy ez egy olyan, a végrendelet miatt házasodtunk össze, és jó érzés veled baszakodni kacsintás, vagy ez egy nem szeretnéd, ha a te férjednek is olyan lógós lenne, mint az enyém féle, de akárhogy is, gyanítom, hogy nem kellene alábecsülnöm őt.

– Mit csinálsz, amikor éppen nem zsiráf vagy? – kérdezi meg Blake.

– Ne beszélj a feleségemmel! – csattan fel Kyle. – Colton, ez baromság. Az ő házasságuk jogi szempontból nem érvényes, mert nem valódi.

– Teljesen valódi.

Hűha.

Ez nem én voltam.

Ez Blake volt. És nagyon meggyőzően hangzott.

Átkarolja a vállam, és szorosan magához húz, én pedig elgondolkodom, hogy vajon a vaginák is tudnak-e libabőrösek lenni? Mert határozottan bizseregnek a női testrészeim.

– Ez a valóság – mondja Blake –, és leszarom, hogy ki házasodott össze először. Hope és én? Nekünk együtt kell lennünk. Szóval a szó, amit keresel, az a gratulálok. Csak rajta. Megvárom.

Kicsit kifújom a levegőt, mert olyan szorosan tart, hogy nem kapok levegőt, és ez a legédesebb dolog, amit valaha mondott rólam.

Kivéve azt a részt, amikor tudok olvasni a sorok között, mint ahogy az esküje alatt is.

A végzetünk, hogy együtt legyünk?

Inkább arra rendeltettünk, hogy szerencsétlenné tegyük egymást, az optimista gondolatok ellenére, amiket a vaginám épp most érez.

– Időre lesz szükségem, hogy utánanézzek, és konzultáljak pár emberrel – mondja Mr. Ashford homlokráncolva. – Ez nagyon szokatlan, enyhén szólva.

– Vagy engem nyilvánítanak a nagymamám örökségének jogos tulajdonosává, vagy a bíróságon találkozunk – morogja Kyle.

A bíróságon.

Hónapokig tartó jogi harcban.

Vagy évekig.

Mert ha bíróságra megyünk, Kyle nem áll meg, amíg nem fellebbez, amilyen magasra csak lehetséges. És amíg Chewpaca jóléte függ attól, addig én sem fogom abbahagyni, még akkor sem, ha nincsenek olyan erőforrásaim, mint a gonosz unokatestvéremnek. Évekkel ezelőtt megszakítottam a kapcsolatot a családi pénzzel.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne a családdal való kapcsolatom elvágása.

– Nincs okunk bíróságra menni – mondom, annyi bátorsággal, amennyivel csak tudok. – Én voltam először házas. Nekem ez elég egyértelműnek tűnik.

– Most én jövök a lámával – jelenti ki. – Azt akarom, hogy a házamban legyen két órán belül.

– Ő egy alpaka – vágok vissza –, és most egy jó otthonban van, ahol addig marad, amíg a bíróság arra nem kötelez, hogy lemondjak róla.

– Colton... – kezdi Kyle, de Mr. Ashford felemeli a kezét.

– Amíg a végrendeletet nem hajtják végre teljes egészében, a hagyatékot úgy kezeljük, ahogyan a bizalom diktálta. Ms. St. Claire…

– Mrs. O'Dell – helyesbít Blake.

Megrándulok, de mosolyt erőltetek magamra. – Mrs. O'Dell – értek egyet, még akkor is, ha valami mélyen bennem tiltakozik a név hallatán, és minden egyes másodperccel egyre feszültebbnek érzem magam ettől a megállapodástól.

– Akkor Mrs. O'Dell – feleli Mr. Ashford –, bízom benne, hogy továbbra is a birtok összes állatáról úgy gondoskodik, mintha a sajátjai lennének.

A gondolat, hogy kevesebbet tennék, sértő. – Az én menhelyemen minden állatról gondoskodnak, függetlenül attól, hogy honnan jöttek, vagy hogy hová mennek.

– Rendben van. Adjon egy kis időt, hogy utánanézzek az ilyen eseteknek, és jelentkezem. – Visszatelepszik az íróasztalához, majd felnéz. – Ó! És gratulálok, és sok boldogságot kívánok mindenkinek.

– Le fogsz bukni – motyogja Kyle, miközben elém tolakszik, Carát is magával rántva.

– Vigyázz, hogy beszélsz a feleségemmel – morogja Blake a háta mögött.

Boldog bizsergést érzek a gerincem tövében, függetlenül attól, hogy látom az összes növekvő bizonyítékát annak, hogy a nagyi végrendelete azt fogja tenni az életemmel, amit negyven évnyi házasság tett az övével: lassan elsorvad a keserűség és a düh keverékében, amit a dobozos bor táplál, amit a szakácsával töltetett bele egy Barolo Monfortino Riserva üvegbe, amit mindig kéznél tartott a látszat fenntartása érdekében.

De komolyan, tudta, milyen az unokája.

– Nem hiszem el, hogy ilyen kiutat adott Kyle-nak – mondom, és visszafordulok Mr. Ashfordhoz. – Egyáltalán nem szerette az alpakáját?

Megköszörüli a torkát, és közelebb csúsztatja a székét az íróasztalához. – Azt hiszem, azt szerette volna tudni, hogy a vérvonala folytatódik. És nem volt biztos benne, hogy ez egy lökés nélkül így lesz.

Mesés.

A nagymamám a sírból akarja irányítani a szexuális életemet.

Még kevesebbet tudok arról, hogyan legyek jó szülő, mint arról, hogy hogyan legyek jó feleség, és most beszippantottam Blake O'Dellt a bírósági csatározások végtelen űrjébe.

Valószínűleg még a hét vége előtt elválik tőlem, amint rájön, hogy milyen harcba keveredtünk, ami biztosan nem ér véget a három hónap alatt, amit ígértem neki.

– Jelentkezem, amint meggyőződtem a megfelelő jogi precedensről – közli velünk Mr. Ashford.

Ahogy átmegyünk az előcsarnokon, a vállaim megereszkednek, és a ruha, amit ma reggel a Goodwillben vettem le a fogasról, kezd furcsa szagot árasztani.

Rae gemkapcsokat dobál a lábunk elé. – Mivel nem találtam rizst vagy madáreleséget – magyarázza. – Cara imádta. Olyan édes nő.

Egy kedves nő, aki akaratlanul kiterjesztett egy csúnya csatát egy alpaka ellen, aki csak azt akarja, hogy szeressék és békén hagyják.

Nem sokkal azután fogadtam örökbe egy második alpakát, hogy Chewpaca beköltözött az én menedékembe, mert az alpakák belehalhatnak a magányba. Chewpaca és Too-Pac a legjobb pajtások. Bűn lenne szétválasztani őket, de Kyle már világossá tette, hogy csak a tökéletes törzskönyvvel rendelkező alpakát akarja.

Ez a St. Claire-i módszer.

– Bocsánat – mormolom Blake-nek, amikor kint vagyunk a napsütésben, ami hülyén ragyogó és boldog, nem mutat tiszteletet a rossz hírek iránt, ami mindenhol felbukkan.

Pár méterrel arrébb egy VW bogár egy óriási muffinnal a tetején felpördül az utolsó parkolóhelyre, és egy apró, fekete hajú, angyalarcú nő a hangulatomhoz illő savanyú arckifejezéssel ugrik ki, egy rózsaszín dobozt a csípőjére támasztva. Hallottam, hogy van egy új cukrászda a városban, de még nem találkoztam a tulajdonossal.

– Te vagy Rae? – kérdezi a nő. – Az, aki megrendelte az esküvői süteményt? – A szemei olyan kísértetiesek, hogy elgondolkodtam, vajon a házassággal kapcsolatos érzései hasonlóak-e az enyémekhez.

Az ajtó felé mutatok. – Rae odabent van.

– De elviszünk egy süteményt, ha osztozkodsz – mondja Blake, csak hogy a verébszerű nő egy vad kézmozdulattal a szavába vágjon.

– Valószínűleg jobb, ha nem nyúlunk hozzájuk – mondja. – Legalábbis addig nem, amíg be nem viszem őket az épületbe. Mostanában nem volt szerencsém a kiszállítással. Nagyon nem. – És ezzel a baljós kijelentéssel átvágtat az ajtón, és fel a lépcsőn, édes és szomorú illatot hagyva maga után, mint egy cukorral ízesített esőfelhő.

Blake a homlokát ráncolja, és megvonja a vállát, mielőtt újra rám fordítja a figyelmét. – Szóval a végrendeletben az állt, hogy házasnak kell lenned, és gyerekednek kell lennie, hogy örökölj?

– Nem, csak házasnak. Még csak azt sem írta, hogy boldog házasságban.

Közeledünk a kocsimhoz, de nem tudok ránézni. Elmentem, hogy ne kedveljem őt, azóta mindketten visszatértünk Happy Catbe, és most miattam került ebbe a szarba. Hagynom kell, hogy visszatérjen ahhoz, amit azelőtt csinált, hogy írtam neki egy állásról, amíg én megyek és keresek egy másik ügyvédet, mivel jó esély van rá, hogy Kyle bíróság elé fog vinni az ügyet, és szükségem van valakire, aki határozottan az én oldalamon áll, nem pedig az ügyvédén, aki még mindig a nagymamám érdekeit képviseli.

De furcsa módon nem akarok elbúcsúzni. És Blake furcsa módon nem akar máshova menni.

Sőt, ahogy közeledünk a teherautóhoz, a vezetőülés melletti ajtóhoz szorít.

– Mit csinálsz? – sziszegem.

– Az drága pöcs unokatestvéred a kocsijában ül tíz méterre tőled – motyogja Blake, és elég közel hajol, hogy az orra az enyémet érintse, tűzijátékot indítva el a bőröm felületén. – Figyel minket. Szóvalm ha azzal akar érvelni, hogy nem vagyunk boldog házasok, akkor jobb, ha jól mutatunk.